Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok a részre, csak volt egy kis fennforgás az egész bloggal kapcsolatban. Ugyanis, általában megírok előre 5-6 részt. Csak aztán most rájöttem, hogy az előre megírt részek mennyire nagyon gyengék lettek, így most újra kezdem, hátha sikerül valami jobbat alkotnom... Ezentúl próbálok hetente frissíteni, bár a nyáron valószínűleg lesznek kiesések, de próbálkozok! :)
- Ali, csillagom, befejeznéd ezt az
idegesítő tapsolást?- néztem könyörögve a szőkeségre, aki izgatottan pattogott
a kanapén.
Lemondóan legyintett egyet, de szerencsére
abbahagyta. Már éppen megnyugodtam volna, amikor meg a lábával kezdett dobolni.
Istenem…
- Valaki üsse le!- nyögtem fájdalmasan és
Peeta ingébe temettem az arcom.
Na, igen. Peeta és köztem nagyon jól
alakultak a dolgok. Azt a bizonyos kávézást még rengeteg másik követte, és
Angie szerint zabálnivalók vagyunk együtt. Hát, oké. Mindenesetre én nagyon
boldog vagyok.
- De olyan izgatott vagyok!- kezdett el
megint tapsikolni Ali. –Holnap jönnek! Wááá….
- Szerintem Harry meglátja és vissza is
megy…- suttogtam félhangosan Peetának, figyelve arra, hogy Ali is hallja.
Angie felnevetett, Ali pedig megsemmisítő
pillantásokkal jutalmazta a beszólásomat.
-
Jaj, lazíts már egy kicsit!- néztem rá mosolyogva.
- De holnap visszajönnek!- kezdett el
sipítozni.
Megforgattam a szememet. Az igazat megvallva
én is nagyon izgatott voltam, mégis csak visszajönnek holnap, de ezt a világ
összes kincséért sem vallottam volna be Alinek.
- Úristen!- kiáltott fel hirtelen Ali, mire
ijedten felé fordultam.
- Mi történt?- kérdezte aggodalmasan Angie
is.
- Nincs semmi normális ruhám- mondta halál
komoly hangon.
Angie-vel egyszerre nyögtünk fel, de azonnal
elhallgattunk, mikor megláttuk Ali tekintetét. Erre mondják azt, hogy ha a
tekintettel ölni lehetne, akkor mi már rég alulról szagolnánk az ibolyát.
- Azt hiszem, ruhakrízissel állunk szemben-
álltam fel lassan a kanapéról.
Peeta vigyorogva nézett minket, mire én
odahajoltam hozzá és egy gyors csókot nyomtam a szájára.
- Este beszélünk, oké?- mondta, mire én
lelkesen bólogatni kezdtem.
Az idilli pillanatnak Alison vetett véget,
aki egy: Gyere már az isten szerelmére! felkiáltással egyszerűen elrángatott az
ajtó irányába.
*
A reptér tömve volt emberekkel. Egyenruhás,
csoportokban álló stewardessek, óriási csomagokat cipelő utasok, könnyes
szemek, boldog nevetések. Én egy korlátnak támaszkodva álltam és az egyik szőke
tincsemet tekergettem elgondolkodva, míg Ali mellettem már a szétrobbanás
határán állt.
- Ha nem nyugodsz le, akkor én foglak
lenyugtatni, de azt nem köszönöd meg!- fenyegettem, de mintha meg sem hallotta
volna folytatta.
Mikor a hangos bemondó bemondta, hogy a Los
Angeles-i járat 10 percen belül landolni fog, már én is nagyon izgatott voltam.
Aztán az emberek fokozatosan léptek ki az óriási ajtón és a tömeg előttünk
egyre sűrűbb lett. Már kezdtem attól félni, hogy nem fogjuk őket megtalálni,
amikor óriási sikoltások töltötték be az egész terminált és a fényképezőgépek
is hangosan kezdtek kattogni. Hát persze, hogy a fiúk érkeztek meg…
Próbáltak a lehető leghamarabb átverekedni a
tömegen, de bármerre fordultak sikoltozó lányokba botlottak, akik
fényképezőgépeket, telefonokat, lapokat és tollakat tartottak feléjük, miközben
a kedvenceik nevét ordítozták. Végül a biztonsági őrök vetettek véget az
őrületnek és elkezdték oszlatni a tömeget. Oké, azt tudom, hogy híresek, de
hogy ennyire? Hát. Nekem ez annyira nem jön be, de ha nekik tetszik, akkor
áldásom rá.
Kissé unott arccal ültem fel a korlátra és
lóbálni kezdtem a lábamat, miközben a rágómmal szórakoztam.
- Szerinted még idejutnak ma?- néztem Alire,
aki kissé ijedten álldogált mellettem.
- Nagyon remélem- mondta halkan.
20 perccel az érkezésük után végre
megpillantottak minket és megindultak felénk. Ali azonnal Harry nyakába vetette
magát, aki röhögve pörgette meg őt a levegőben. Na, ki a zabálnivaló? Zayn
Sandrát ölelte át, és Liam meg Louis is a barátnőjükkel foglalkoztak, míg Niall
komótosan felém közelített.
- Pacsit, Phillip!- vigyorgott rám, én pedig
beleütöttem a feltartott kezébe. –Mizujs?
- Semmi különös. Milyen volt Amerika?
- Egészségtelen kaja és sikoltozó rajongó
minden mennyiségben- vonta meg a vállát.
- Hali, Ay!- lépett mellém Zayn, mire én a
nyakába ugrottam.
Köszöntem mindenkinek, majd a rajongók
irigykedő pillantásaival kísérve elindultunk a fiúk lakása felé.
*
- Mindent meséljetek el! Milyen volt
Amerika? Miket láttatok? Találkoztatok valami híres emberrel? Úristen,
komolyan, találkoztatok valami hírességgel?- nyaggattam a fiúkat, miközben a
McDonald’s egyik asztalánál üldögéltünk, ugyanis Niall kihisztizte, hogy
mielőtt a fiúk lakására érünk, mindenképpen kajáljunk valamit.
- Már nem is vagyunk elegek neked?- kérdezte
szomorúságot tettetve Louis.
- Rátok sosem gondoltam híres emberként!-
legyintettem. –Láttátok mondjuuuuk… Justin Biebert?- kérdeztem csillogó
szemmel.
- Ha láttuk volna, akkor Niall szája be sem
állna, csak erről mesélne- nevetett fel Zayn.
Furcsállva a szőkére néztem, aki hevesen
bólogatva nevetett a fiúra. Hát, oké.
- Nem történt veletek semmi érdekes?- néztem
rájuk csüggedten.
- Egyfolytában koncerteztünk, mit vársz?
Vállat vontam és a tálcámon pihenő kólára
néztem, aminek már csak az alján volt valamennyi innivaló.
- Meséljetek ti!- mondta Harry.
Kérdőn Alire néztem, aki viszont már bele is kezdett a dolgokba.
- Nem történt sok érdekes, főként együtt lógtunk. Adie összejött Peetával és…
Na, ebben a pillanatban több minden történt egyszerre. Zayn felhördült, Niall
pedig a kezében tartott kólától fulladozva felnevetett. Mindenki kérdőn meredt
rá –még Zayn is elhalasztotta a felháborodását-, de ő a röhögéstől képtelen
volt megszólalni.
- Adie össze… összejött Pi… Pitával?- nyögte ki.
- Peetának hívják, te szerencsétlen!- rivalltam rá, de ő továbbra is nagyon jól
szórakozott a helyzeten.
A többiek csak legyinttetek, én pedig durcásan összefontam a karomat a
mellkasom előtt. Méghogy Pita!
- Ki ez? Honnan ismered? És mióta? Hány éves? Hova jár? Volt már börtönbe?-
fordult felém Zayn, akiből csak úgy ömlöttek a kérdések.
- Peeta Benson, rajzsuliból, pár hete, 18, a London College-ra és nem,
szerintem nem volt börtönben- hadartam a válaszokat, de az utolsónál furcsán
Zaynre bámultam, aki egyáltalán nem zavartatta magát.
- Találkozni szeretnék vele!- jelentette ki, mire megforgattam a szeme, de
rábólintottam.
Miután befejeztük az evést, végre
elindulhattunk a fiúk lakása felé. Nem volt már erőm arra, hogy megint fél órákat
álljunk az utcán vagy a mekiben a rajongók miatt, így határtalanul boldog
voltam, ahogy a kisbusszal leparkoltunk a ház előtt.
Csak, hogy valamit elfelejtettem. Adie, hogy
lehetsz ekkora idióta? Mert, ahogy beléptünk a nappaliba…
- Itt meg mi a franc történt?- kiáltott fel
idegesen Zayn, mikor meglátta a…
A gitár darabjait. Amit ott hagytam a
nappali kellős közepén. Totálisan szétzúzva. Úristen!
- Ezt ki a fene csinálta?- ért be a
nappaliba Liam is és tátott szájjal meredt a romokra.
A kezemet a szám elé kaptam és hirtelen
fogalmam sem volt, hogy mit csinálhatnék. Játsszam el, hogy semmiről nem tudok
vagy valljam be az igazat?
- Zayn, én nagyon sajnálom, nem akartam,
csak ideges voltam és fogalmam sem volt, hogy mit csinálhatnék és… Veszek neked
egy új gitárt!- ömlöttek belőlem a szavak és könyörögve meredtem Zaynre, aki
most már konkrétan sokkot kapott.
Kérlelően néztem rá, de mielőtt
válaszolhatott volna, valaki megelőzte:
- BASSZUS, MI TÖRTÉNT A GITÁROMMAL?-
üvöltött fel Niall és a földre roskadva vette a kezébe a szilánkosra tört
darabokat.
A-tya-ú-ris-ten! Teljesen lesápadtam és
izzadt a kezem, amivel még mindig Zayn csuklóját szorongattam. Zayn még mindig
sokkolva meredt rám, nekem pedig halványlila gőzöm sem volt arról, hogy mit
kellene tennem.
- Én… el sem tudom mondani, hogy mennyire
sajnálom és…- léptem Niallhöz és a kezemet óvatosan a vállára helyeztem.
Tágra nyílt szemmel meredt rám, majd mikor
mondandóm eljutott a tudatáig, a szemében a düh őrült lángja csillant meg.
- Te. Szétverted. A. Kedvenc. Gitáromat?-
hangjából sütött a visszatartott indulat.
- Én csak…- kezdtem volna magyarázkodni, de
Niall a szavamba vágott.
- Te csak? Mit tettem ellened? Mi a jó büdös
francot csináltam, amiért szét kellett verned a kedvenc gitáromat? Ha? A kurva
életbe… Mi a franc bajod van neked?- üvöltötte az arcomba, mire én remegni
kezdtem, mint a nyárfalevél.
- Niall, én nagyon sajná…- kezdtem újra a
bocsánatkérést, de mondandóm süket fülekre talált, ugyanis a fiú kirohant az
ajtón és egyszerűen faképnél hagyott a mondat közepén.
Zayn és Liam tátott szájjal meredtek ránk,
nekem pedig könnyek szöktek a szemembe. Én nem akartam ezt! Nem akartam
megbántani senkit! Én csak…
Megpördültem a tengelyem körül és az ajtó
felé rohantam, feltéptem, majd a meglepett Harryt és Alisont félretolva az
utamból, kirohantam az utcára. Még láttam a szőkeséget bekanyarodni az utca
sarkán, így futásnak eredtem.
- Niall!- üvöltöttem, de ő, ha hallotta is,
úgy tett mintha ott sem lennék. – Niall! Állj meg, kérlek!
A
világ valószínűleg összeesküdött ellenem, mert a délután óta egyre csak
gyülekező viharfelhőkből egy csapásra ömleni kezdett a víz. Szuper… Pillanatok
alatt bőrig áztam, de nem hagytam abba a futást. A nedves föld besüppedt a
talpam alatt, ahogy Niallt követve egy park bejáratát léptem át. A hajam
csuromvizesen tapadt a fejbőrömhöz, a ruhámból pedig csavarni lehetett a vizet,
de végre sikerült beérnem a fiút.
- Niall…- mondtam elhaló hangon, de ő csak
dühös pillantásokkal reagált a próbálkozásomra.
- Legalább hallgass meg!- néztem rá
könyörögve.
Egy pillanatig mérlegelte a dolgot, majd
megrántotta a vállát és dünnyögött valamit, amit igennek vettem.
- Én… Szóval…- fogalmam sem volt, hogy
honnan kezdjem.
- Kinyögöd még ma?- kérdezte ellenségesen és
beletúrt a vizes hajába. Ha beteg lesz, az is az én hibám lesz… Szótlanul
bólintottam, majd végre elmeséltem neki, hogy mi is történt azon az ominózus
délutánon. Ő egyszer sem szakított félbe, csendben hallgatta a mondandómat.
- … és aztán hazajöttem a kórházból. Azóta
egyikükkel sem beszéltem- fújtam ki a levegőt csendesen a mondandóm végén.
- Ez roppant érdekes volt- jegyezte meg
gúnyosan, mire én elkomorodtam. Tehát még mindig utál.
- Mivel engesztelhetnélek ki?- néztem rá
reménykedve.
Ő csak megrázta a fejét, amin következtében
a vizes haja a szemébe hullott, én pedig a látványtól meg sem bírtam szólalni.
Hiába nézett rám ellenségesen, de azok a kék szemek továbbra is megbabonáztak
egyetlen pillantással. ADRIENNE! Ennek most nagyon nincs itt helye! Meg talán
eszedbe juthatna, hogy kapcsolatban vagy!
- Csak hagyj békén…- morogta, majd elfordult
és otthagyott az esőben.
Mindkét kezemmel a vizes hajamba túrtam, és
dühömben toporzékolni kezdtem. Nem Niallre voltam dühös, neki teljesen igaza
volt! Hanem magamra! Pont mikor sikerült elérnem, hogy Niall ne utáljon, azért
amit Zaynnel tettem, egy új okot adok neki, hogy az ellenségként tekinthessen
rám. Sokszor mondtam már neked, kedves Adie, hogy gratulálok, de eddig a
pillanatig még sosem volt ennyire igaz. Gratulálok, Adie, szépen tönkre tetted
ezt is!
Mivel Niall otthagyott a park közepén, így
én visszaindultam. A fiúk szemébe most nem mernék nézni, így hazafelé vettem az
irányt. Otthon forró vízzel lezuhanyoztam, majd bezuhantam az ágyamba, bízva
abban, hogy holnap minden rendbe hozhatok. Mert a remény hal meg utoljára.
