Chapter 9: I made a mistake

„When she was just a girl
She expected the world
But it flew away from her reach so
She ran away in her sleep and dreamed of
Para-para-paradise…”
A telefonom megállíthatatlanul játszotta a Coldplay számot. Várjunk csak! Ez nem az ébresztőm. A francba…
- Igen?- mordultam bele a telefonba, miután kitapogattam az éjjeliszekrényemen.
- Sajnálom, hogy felkeltettelek, de ezt látnod kell! Beengednél?- hadarta izgatottan Alison.
- Rohanok- motyogtam, majd kinyomtam.
Feltápászkodtam, felkaptam egy pulcsit és lebotorkáltam az ajtóhoz. Mandy már elment dolgozni, tehát üres a ház.
- Hali!- néztem félig csukott szemmel a barátnőmre, aki már az ajtóban toporgott.
- Szia! Ezt nézd meg!- nyomott egy újságot a kezembe és bement a nappaliba.
Rámeredtem az újságra. De a látványtól tátva maradt a szám…
*
- Zayn Malik! Te idióta, önimádó, hülye, utálatos, egoista barom!- téptem fel az ajtót és a zavarodott fiúhoz léptem. Minden szavam után ütöttem egyet a fejére a kezemben tartott újsággal.
- Mi a baj?- nézett rám, mint akinek tényleg ötlete sincs arról, hogy vajon miért bántalmazom.
Az ideg majdnem szétvetett, a szemeim szikrákat szórtak, és csak akkor tudtam volna megnyugodni, ha valaki rohadt gyorsan felébreszt, és azt mondja: Csak egy rémálom volt!
De az egész nagyon is valóságosnak tűnt. Mérgemben csak toporzékolni tudtam.
- Héj! Nyugi, szöszi!- nézett rám nyugtatóan azokkal a nagy barna szemeivel.
- Húzz innen a szemeiddel! És ne állítsd, hogy nem tudsz semmiről!- kiabáltam. Meglehetősen nyugodt embernek tartom magam, de ha valaki egyszer felidegesít, az nem köszöni meg.
- Pedig...- kezdte.
- Akkor hadd segítsek!- szakítottam félbe. - Olvasd el te ...te...barom!- nyújtottam felé az újságot.
- Kreatív!- motyogta az orra alatt.
Minden erőmet összeszedve hozzávágtam az újságot, ami hangos csattanással csapódott be az arcába.
- Khmm!- köhintett fel valaki mögöttem.
Ijedten pördültem meg a tengelyem körül. A négy fiú állt előttem, meglehetősen értetlen fejet vágva. A francba...
- Mi van az újságban?- ült le Zayn mellé Harry és beleolvasott a cikkbe.
- Semmi különös. Mindössze Zayn nyilatkozata miszerint járunk!- fújtattam mérgesen.
- Micsoda?- kiáltott fel Niall.
- Gratulálok haver!- veregette meg Zayn vállát Louis.
- NEM JÁRUNK!- üvöltöttem.
- Majd fogtok…- szólalt meg vigyorogva Liam.
Zayn lerakta az újságot és mellém lépett.
- Figyelj, Adie…- kezdett bele, de közbe vágtam.
- Kimennétek?- intéztem a szavaimat a többiekhez, Zeet bámulva.
- Nem- közölte Harry és egy almát kezdett majszolgatni. Komolyan, hozzatok popcornt is, szedjünk belépőjegyet és elmegyünk mozinak is. A műsor már meg van…
- Miért nyilatkoztad ezt?- sokkal halkabban beszéltem. Kezdtem lenyugodni.
- Nem nyilatkoztam azt, hogy járunk! Annyit mondtam, hogy van barátnőm. És amikor megkérdezték, hogy te vagy-e az, merthogy látták, amikor hazavittelek, azt válaszoltam, hogy lehet- az arca nem tükrözött érzelmeket.
- Na, várjunk csak! Akkor ki a barátnőd?- vontam össze a szemöldökömet.
Elvigyorodott és a zsebében kezdett kutakodni.
- Álljunk csak meg! Mi erről miért nem tudtunk?- pattant fel Harry és Louis.
Zayn a hajába túrt és lesütötte a szemét. Aranyos, amikor zavarban van.
- Szóval, ki az?- kérdeztem, miközben a karjaimat összefontam a mellkasom előtt.
- Ez az, Zayn! Ki az?- állt mellém Liam.
- Háát… Sandrának hívják- mondta halkan.
- De… akkor köztetek tényleg nincs semmi?- mutatott rám zavarodottan Harry.
- Nincs- mondtuk egyszerre. –Amúgy gratulálok!- léptem mellé és átöleltem, majd a fülébe súgva folytattam,- de ne hidd, hogy ennyivel megúszod, amiért eltitkoltad!
Miután Zaynnel rendeztem a dolgokat, végre tényleg elindulhattam munkát keresni. Tegnap kinéztem pár helyet az újságban, így most egy hangszerbolt felé igyekszek egy kávéval a kezemben.
A hely nagyon hangulatosnak látszott. A gitárok sorba rendezve álltak egy állványon, néhány zongora pihent a kirakatban, a falakon pedig különböző hangszerek sorakoztak. Egy fényesre polírozott asztal mögött egy kissé félelmetesnek tűnő férfi ült. Kopaszra borotvált feje és fekete, bőrmellénye határozottan ijesztő volt.
- Jó napot!- köszöntem kedvesen és egy meggyőző mosolyt küldtem felé, bár a gyomrom mogyorónyi méretűre zsugorodott.
- Miben segíthetek?
- Az eladói állásra szeretnék jelentkezni- a hangom most már határozottan ijedt volt.
A fél szemöldökét kissé megemelte és kétkedően végigmért.
- Pont te?- kérdezte.
Ennek mi baja van?
- Igen, én…- motyogtam. Határozottan kényelmetlenül éreztem magamat.
- Kislány ez nem neked való munka. Ismered te egyáltalán a zenét?- mondta lenézően.
- Igen, 12 éves korom óta dolgozok hangszerboltban- mondtam hűvösen.
Ezen láthatóan meglepődött, de én faképnél hagytam. Velem így nem beszélhet! Tudom, ez nem pont egy alkalmazotthoz illő hozzáállás, de én egy ilyen bunkóval nem is vagyok hajlandó dolgozni!
Egészen addig úgy gondoltam, hogy nekem van igazam, míg rá nem jöttem, hogy a nap folyamán összesen 6 (!!) boltból küldtek el. Lehet, hogy nem is lesz olyan egyszerű ez az álláskeresés…
Épp egy gyorsétteremben lógattam az orrom a meglehetősen sikertelen nap után, mikor megcsörrent a telefonom.

‎- Szia, Ali!- szóltam bele kedvetlenül.
- Szia! Mi a baj?- kérdezte aggódva.
- Semmi, nem találok munkát. Miért hívtál?- tereltem a témát. Sosem szerettem, ha sajnálkozik valaki rajtam.
- Ööö… este lesz egy kis összejövetel a fiúknál, és azon gondolkodtunk, hogy eljönnél-e?
Nem voltam bulizós hangulatban. Legszívesebben hazamentem volna, hogy megfürödhessek és ágyba bújhassak.
- Háát… nem is tudom- mondta bizonytalanul.
- Gyere, jó lesz!- mondta lelkesen. Nem tudom…
Végül rábólintottam, hogy benézek. Hazamentem, hogy átöltözzek, és kicsit pihenjek az este előtt. A nagynéném éppen pizzát evett a konyhában.
- Szia!- huppantam le az egyik bárszékre és elvettem egy szeletet.
- Jó, hogy jössz! Ezt megmagyaráznád?- tolt elém egy újságot. Hopsz…
- Csak egy kis félreértés- legyintettem és nagyot haraptam a pizzából.
- Félreértés, mi? Szóval megint jóban vagytok?- a jóban szót gúnyosan megnyomta.
- Mandy, tényleg csak barátok vagyunk! Nem értem, hogy miért magyaráztok ebbe többet. Ti nem értitek, hogy köztünk milyen mély kapcsolat van. Egyszerűen már képtelen lennék máshogy tekinteni rá. Ő a bátyám, a másik felem, a legjobb barátom. De soha nem lesz ennél több!- magyaráztam.
- Pedig aranyosak lennétek együtt!- sóhajtott.
Legyintettem egyet.
- Van barátnője- mondtam, mintha ez mindent megmagyarázna.
- És neked?- faggatott nagynéném.
Már nyitottam a szám, hogy rávágjam: Van nekem annál fontosabb dolgom!, amikor akaratlanul is egy kék szempár villant az eszembe. Na, nem! Adie, komolyan kezdesz megőrülni. Pont Ő?
- Szóval, van valaki!- mondta Mandy, miután nem válaszoltam.
- Nem, nincs!- jelentettem ki és felmentem a szobámba.
Olyan hülye vagy, Adie! Verd ki a fejedből! Most! Adrienne, utoljára mondom, hogy FELEJTSD EL!
A szekrényemből elővettem egy fekete szoknyát és egy egyszerű fehér ujjatlant, felvettem egy piros magas sarkút, magamra aggattam néhány piros karkötőt, néhány helyen beletúrtam a hajamba és késznek is nyilvánítottam magamat. Fogtam egy taxit és 10 perc múlva már a fiúk háza előtt álltam.
Már éppen csengetni akartam, mikor egy fenyegetően magas biztonsági őr állt mellém.
- Valószínűleg eltévesztette a házszámot- mondta hivatalos hangon.
- Nem hinném!- mondta kedvesen. –Zayn Malik vendége vagyok!- próbáltam meggyőzően mosolyogni, de a biztonsági őr karja félelmetesen dagadozott az izmaitól.
- Ki az, Fred?- hallottam meg egy ismerős hangot a kerítés másik oldaláról.
Már éppen fellélegeztem, hogy végre bejutok, mikor megláttam, hogy ki áll ott és rögtön elszállt minden reményem. Ha rajta múlik, hogy beengednek-e, akkor ítéletnapig is várhatok.
- Állítólag Mr. Malik vendége- mondta Fred.
- Oké, innen elintézem!- mondta Niall.
Miután a biztonsági őr lelépett (még vetett rám néhány nem túl barátságos pillantást), a szőke újra megszólalt.
- Megkértelek valamire!- jegyezte meg.
- Amit azóta sem értek- próbáltam barátságos maradni, de a tegnapelőtt történtek még élénken éltek az emlékezetemben. Túl élénken. Adie!
- Ezt nem fogom neked itt és most elmagyarázni. Ha eddig nem értetted meg, akkor ezután sem fogod. De hagyd békén Zaynt!- közölte fenyegetően.
- Oké, nézz hülyének, mit bánom én? De egy kérdésemre válaszolhatnál! Miből gondolod, hogy Zaynnek nagyobb szüksége van rád, akit mindössze 1 éve ismer, mint rám, akit nagyjából a születése óta a legjobb barátjának tudhat?- rivalltam rá.
- Nagyon jó az a legjobb barát, aki miatt a másik vagdossa magát- közölte lenézően.
Hirtelen elsápadtam. Tehát tud róla…
- Nem kéne olyan dolgokba beleszólnod, amiről alig tudsz valamit- közöltem fagyosan.
- Pont eleget tudok. Zayn szenvedett. És ennek te voltál az oka! Zayn nagyon jó barátom és nem szeretném, hogy megint magába zuhanjon!
- Hát te egy idióta vagy- közöltem ledöbbenve.
- Inkább vagyok olyan idióta, akire számíthatnak a barátai, mint valaki olyan, mint te- közölte hidegen.
A lélegzetem is elakadt, de erre tényleg nem tudtam válaszolni. Tényleg magára hagytam Zaynt. Végülis Ő is ezt tette. De… Adie, szánalmas vagy! Ő nem tehetett mást, de én… Halj meg Niall Horan, miért kellett ezt eszembe juttatnod?!
- Na, erre nem tudsz mit mondani!- közölte diadalittasan.
Megráztam a fejemet. Győzött.
- Hát akkor a viszont-nem- látásra!- mondta és megfordult, hogy visszasétáljon a házba.
- Várj!- kiáltottam utána hirtelen. Nem tudom mi ütött belém.
Megfordult és felhúzta az egyik szemöldökét.
- Igazad van. De… Zayn a legjobb barátom és fontos nekem. Tudom, hogy hibát követtem el. Beengednél?- a szavak akaratlanul hagyták el a számat.
Látszott rajta, hogy megleptem, de visszalépett a kapuhoz.
- Furcsa lány vagy. De, ha ennyire akarod, akkor gyere!

DÍJ ♥

A blog megkapta az első díját és ezért nagyon nagy köszönetet szeretnék mondani Regcs1D-nek! ♥

Szabályok:

1.Tedd ki a képet a blogodra!
2.Köszönd meg annak akitől kaptad!
3. Küldd tovább azoknak a blog íróknak akik szerinted megérdemlik!
4. Hagyj megjegyzést a blogukon!

Akiknek küldeném:
Igazából rengeteg blogot olvasok és rengeteg író van, akire felnézek, tehát ez egy elég nehéz döntés. Küldeném a díjat a kedvenceimnek, akik nem mások mint:
gottobeyou.blogspot.com
heyjessie.blog.neon.hu
iwannasaveya.blogspot.com

Na, még egy kicsit jártatom a számat :) Szóval tényleg nagyon örülök ennek a díjnak, mert nem 

csak hogy azt mutatja,hogy van olyan, aki érdemesnek tart rá, hanem (ami a számomra a legelképesztőbb), hogy olyantól kaptam, akit én magam is tisztelek, illetve olyanok mellett kaptam, akikre szinte nagyon felnézek és a blogjaik a kedvenceim közé tartoznak! (Logikusan nekik nem adom még egyszer a díjat, de megérdemelnék!) Szóval köszönöm a díjat, köszönöm, hogy olvassátok a sztorit és köszönöm, hogy elnézitek, hogy néha rám jön a dumálhatnék és ilyenkor két símaszkos rabló sem tudna elhallgatattni! :D
na puszikállak titeket xx
Bori

Chapter 8: Just me and you

Na kinek vannak a legjobb olvasói? Nekeeem! ♥ szeretlek titeket :') xx p.s.: 14 smiley, el tudjátok ezt hinni?? *-*

- Ugye nem magadat okolod?- emelte fel a fejemet az államnál fogva Zayn.
- Nem- hazudtam gondolkodás nélkül.
- Ay! Légy őszinte! Figyelj, régen történt, hülye voltam- hadarta kétségbeesetten.
A többiek csendben figyeltek minket, semmit sem értettek az előttük zajló eseményekből.
- Talán magamat okolom- vallottam be. –De megértem, sőt…
A pulcsim ujját óvatosan felhúztam, hogy Zayn rálásson a csuklómra, amin vékony félig beforrt sebek húzódtak.
- Adie…- kezdte.
- Felejtsük el, jó? Tudod, tiszta lap- mosolyogtam gyengén.
Csak bólintott, majd visszaült az egyik fonott székbe, én pedig az ölében foglaltam helyet. Tényleg, nehogy félreértsétek, köztünk soha nem lesz több mint barátság. Egyszerűen nem működne.
- Hali!- hallottunk meg egy vidám hangot mögülünk, majd egy alak dobta le magát a mellettünk álló székbe. Na, itt az elveszett bárányka…
A szőke hajú fiú az egyik kezében tartott kólát bontogatta, mikor meglátott. Az egyik szemöldökét kérdőn felhúzva meredt Zaynre, aki vigyorogva bámult rám.
- Zayn, nem gondolod, hogy ez magyarázatra vár?- szólalt meg, mikor rájött, hogy Zayn nem szeretne túl sok szót vesztegetni az egy-idegen-lány-ül-az-ölemben ügyre.
- Adie, ő itt Niall, Niall, ő itt Adie a legjobb barátom- mutatott be minket egymásnak.
Niall egy ideig mosolygott, majd amikor meghallotta a legjobb barátos részt, a vigyor egy pillanat alatt leolvadt az arcáról.
- Szóval, ő Adie- mormogta és ellenséges pillantásokkal méregetett.
- Héj, Niall miért tud róla, ha mi nem?- fakadt ki Harry és sírást tettetett.
- Hidd el, jobban jársz, ha nem tudod meg ezeket a dolgokat- motyogta Niall.
Ennek mi baja van?! Kérdőn Zaynre meredtem, aki szintén a szöszit vizslatta a szemeivel, homlokát enyhén ráncolva.
- Miről van szó?- kérdezte komoly hangon Liam.
- Áá, csak egy kis semmiség- mondta gúnyosan Niall.
- Elmondanád, hogy mi bajod van?- fakadtam ki.
Ártatlanul nézett rám.
- Nekem semmi. Miért feltételezed az ellenkezőjét?- pislogott rám azokkal az idegesítően kék szemeivel.
- Niall, állj le!- szólt rá halkan Zayn.
- Pont te véded?- mordult fel.
- Azt hiszem, én megyek- pattantam fel Zayn öléből.
Niall ellenséges pillantásokat küldött felém, Zayn szeméből aggodalmat olvastam ki, a többiek csak szimplán értetlenül meredtek rám.
- De sajnálom!- kiáltott fel Niall, majd felpattant és megölelt. –Hagyd békén Zaynt!- motyogta fenyegetően a fülembe úgy, hogy csak én halljam.
Kibontakoztam az öleléséből és kérdőn-sértetten meredtem rá. Kék szeméből csak úgy sütött az ellenségesség. Intettem a többieknek, nyomtam egy puszit Zayn arcára, majd kisétáltam az utcára.
- Adie!- hallottam meg egy kiáltást a hátam mögött.
Megpördültem a tengelyem körül. Zayn kifulladva rohant utánam. Lihegve fékezett le előttem.
- Hát te?
- Nem tudtunk rendesen elbúcsúzni- mosolygott kisfiúsan.
- Mi baja van velem?- szegeztem neki a kérdést.
A tekintete egy pillanatra elsötétült, de hamar észbe kapott.
- Fogalmam sincs- mondta és talán el is hittem volna, de én szerencsétlenségére pontosan tudom, hogy mikor hazudik.
- Aha, persze- fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt. –Zayn!- szóltam rá.
- Tényleg!- bizonygatta lelkesen.
- Jól van…- morogtam. –Holnap nincs kedved találkozni?- váltottam témát.
Szélesen elmosolyodott, majd már vette elő is a telefonját. Gyorsan megadtam neki az új számom.
- És merre megyünk?- kérdeztem.
- Öhmm… mit szólnál a kikötőhöz?- vigyorodott el.
- Én, te és a víz. Nagyon-nagyon rossz- nevettem el magam. Régen hallottam már az őszinte nevetésem. Nagyon-nagyon régen. De Zayn mellett tényleg újra önmagam lehetek!
- Naa! Jó lesz!- bíztatott.
Végül rábólintottam. Ő hazakísért és az út alatt rengeteget beszéltünk. Konkrétan be nem állt a szánk.
- Hát, itt lakok most!- mutattam a házra, mikor megálltunk a kapu előtt.
- Szép-mosolygott. –Akkor holnap?
-Ühüm- megöleltem, majd elindultam a ház felé.
Két lépcsőfok választott el az ajtótól, amikor visszafutottam. Zayn már jó 20 méterrel arrébb sétált. Gyorsan odafutottam hozzá.
- Hát te?
- Ne utánozz!- ütöttem gyengéden fejbe. –Hiányoztál!
Egy puszit nyomtam az arcára és vigyorogva szaladtam vissza a házba.

*
Valaki egy hirtelen rántással megszabadított a takarómtól.
- Naa!- mordultam fel és a kezemmel tapogatni kezdtem a „támadóm” irányába.
- Hasadra süt a nap, hercegnő!- hallottam meg egy vidám hangot.
- Zayn, tudod, hogy nagyon szeretlek, de ha nem adod vissza a takarómat, meghalsz!- motyogtam és a fejemet a párnámba fúrtam.
- Ne akard, hogy drasztikusabb dolgokhoz folyamodjak!- kuncogott halkan. Nagyon jól mulatott a helyzeten.
- Úgy sem fogsz!- morogtam.
Erre kedvesen visszatakargatott. Jólesőn mordultam egyet és Zayn felé fordultam, továbbra is csukott szemmel.
- Biztos vagy benne, hogy nem kelsz fel?- kérdezte Zayn egy furcsa hangsúllyal a hangjában.
Erre már kipattant a szemem. Lerántotta rólam a takarót és egy vödör vizet zúdított a fejemre. Köhögve ültem fel, a hajamból ömlött a víz.
- Meghalsz Zayn Malik!- fújtattam, a szemeim pedig villámokat szórtak.
Kipattantam az ágyamból és dühösen bevonultam a fürdőszobámba. Gyorsan rendbe szedtem magam és azon gondolkoztam, hogy hogyan álljak bosszút Zaynen. Gonoszul elvigyorodtam és kilibbentem a konyhába.
- Tessék!- nyomott a kezembe egy kávét. Na, jó ez azért kedves volt. Pont a kedvencem.
Miután megittam a kávémat, bepattantunk Zayn kocsijába (valami gusztustalanul drága terepjáró) és elindultunk a kikötő felé. A rakparton leparkolt a kocsival, majd udvariasan kinyitotta nekem az ajtót.
- Leülünk valahova?- kérdezte Zayn.
Bólintottam, majd letelepedtünk egy keskeny mólóra. Levettem a tornacipőmet és óvatosan belelógattam a lábamat a hideg vízbe. A nap melegen sütött, de a vízfelszín kellemesen hűvös volt.
- Tegnap mikor elmentél- szólalt meg hirtelen Zayn,- elkezdtem átnézni a régi dolgaimat. És találtam valamit, amit szeretné neked visszaadni.
A zsebéből egy vékony bőrszalagot húzott elő. A durván vágott szalagon különböző motívumok voltak festve. A régi karkötőm.
- Köszönöm- mondta kissé rekedten, miközben óvatosan felkötötte a csuklómra. –A tiéd is megvan még?
Felhúzta a pulcsijának az ujját, amin ott pihent a már kissé kifakult karkötő. Egy ideig csak ültünk ott, egymás mellett. Nem volt kínos a csend, de valahogy amellett, hogy megnyugtatott a tudat, hogy ott van velem és vigyáz rám, kellemetlennek éreztem, olyan volt, mintha messze járna tőlem. Mintha ez az egy év olyan szakadékot húzott volna közénk, amit egyikünk sem mer átlépni.
- Meg fog fagyni a lábad!- szólalt meg Zayn ezzel felébresztve a bambulásomból.
Eddig fel sem tűnt, de a lábam már nagyon fázott. Gyorsan kihúztam a vízből.
- Milyen volt az X-factor?- bukott ki belőlem a kérdés.
- Huhh, a rövid vagy a hosszú változatra vagy kíváncsi?- mosolyodott el rosszfiúsan.
- A hosszúra, te buta!- nevettem fel.
A fejemet a combjára hajtottam. Elkezdett játszani a hajammal, majd belefogott a mesélésbe. A válogatótól kezdve, az élő show-kon keresztül, az utolsó számukig mindent elmesélt. Hogy milyen volt élni a házban, hogy szokta meg a népszerűséget, hogy mennyire hálás volt, amikor találkozott a fiúkkal, de hogy mennyire meg is volt rémülve, mert azért csak félelmetes, hogy 4 idegennel kell együtt zenélned egyik napról a másikra. Mesélt a többi versenyzőről is, de egy név sem volt ismerős.
- Nem nézted a műsort, ugye?- csóválta meg a fejét.
- Nem- vallottam be. –Éppen el akartalak felejteni, meg az hogy vagdossam magam és depresszióba essek fontosabb volt.
Az arca elkomorult és óvatosan megfogta az államat és belenézett a szemembe.
- Ez nem vicces, Adie!- mondta meggyötört hangon.
- Oké, tudom, bocsi- húztam el a számat. –És milyen érzés szupersztárnak lenni?- váltottam gyorsan témát.
- Napi 24 órában mosolygás, sikoltozó lányok ezrei, de imádom- foglalta össze.
Halkan felnevettem, aztán eszembe jutott, hogy még nem bosszultam meg a reggeli ébresztést. Felpattantam és mögé sétáltam, mintha csak azt csodálnám, ahogy az egyik teherhajó, hogy fut ki az öbölből. Ő is követett engem. Mikor mellém ért, megragadtam a karját és belelöktem a vízbe. Gonoszul kacarászva vártam, hogy köhögve felbukkanjon a víz felszínén, de nem jött. És akkor bevillant…
- Basszus! Nem tud úszni!- csaptam a homlokomra és ijedten a vízbe vetettem magam.
Megragadtam a fiút és erős csapásokkal a vízfelszín felé kezdtem úszni. Mikor végre éreztem, hogy a fejem kibukkan a vízből, mély lélegzetet vettem és hagytam, hogy a szén-dioxid zihálva távozzon a tüdőmből.
Lihegve ültünk le a mólóra és próbáltuk visszaállítani a légzésünket a normálisra.
- Bo..bocsánat! Elfelejtettem, hogy nem tudsz úszni!- ziháltam és bűnbánó pillantásokat küldtem felé.
- Semmi baj, most már kvittek vagyunk!- ölelte át a vállam. Pulcsijából ömlött a víz a karomra, de nem érdekelt.
- Lehet, hogy vissza kéne mennünk! Meg fogsz fázni. És akkor a rajongók szomorúak lesznek!- álltam fel és felhúztam Zaynt is a földről.
Kézen fogva mentünk vissza az autójához. A fűtést maxra kapcsoltuk, hiába volt kint kellemes nyári meleg, a ruháink jegesen tapadtak bőrünkhöz.
- Holnap délelőtt nem jössz át hozzánk?- kérdezte Zayn, miközben már az ajtónkban álltunk.
- Arra gondoltam, hogy keresek valami munkát. De estefelé lehet, hogy átmennék!- mosolyogtam félénken.
Átölelt, nyomott egy puszit az arcomra, majd bevágódott a kocsijába és elhajtott.
Gyorsan lezuhanyoztam és ágyba bújtam. Nem is sejtettem, hogy éppen ebben a pillanatban az életem 180°-os fordulatot vesz. Hogy ez az utolsó nyugodt napom.

Chapter 7: Soulmates

Ehhez most csak annyit, hogy tudom, hogy egy szadista állat vagyok :$ Aki ismer tudja, hogy minden történetemben mindenki szenved ... jóolvasááást ^^ p.s.: szeretem az olvasóim! ♥ az előzőhöz 10 (!!) smileyt kaptam, bibííí :D *-*

Zayn néhány pillanatig csak bámult rám, száját kissé eltátva.
-Öhmm… persze- mondta tétován.
Leültünk a kanapéra, majd kérdőn tekintettünk a másikra. Cseppet sem kínos.
-Szóval… miről is akarsz pontosan beszélni?- tette fel a kérdést egy perc hallgatás után.
-Zee! 17 évig voltunk legjobb barátok, aztán egyszer úgy összevesztünk, hogy azóta sem beszéltünk. Szerinted miről akarok beszélni? Az időjárásról? A Közel-Kelet helyzetéről? Esetleg a globális felmelegedésről?- forgattam a szemeimet.
-Szép időnk van, de szerintem holnap esni fog-vágta rá, mire halványan elmosolyodtam.
-Ha-ha -gúnyolódtam.
-Ay…
A hangja most sokkal komolyabban csengett, mint a beszélgetés elején.
-Igen?
-Miért vagy most itt?
-Én…- kezdtem, de nem tudtam mit mondjak.
Majdnem rávágtam, hogy azért mert Ali átvágott és mindössze emiatt vagyok itt, de nem fogok Zaynnek hazudni. Ha ez lenne az egyetlen ok, már rég elmentem volna.
-Haragszol még rám?- szegezte nekem a kérdést.
Nem tudom, Zayn, honnan a francból tudnám? Igen volt idő, amikor egy kiskanálban meg tudtalak volna fojtani, de most nem tudom, hogy mi van- gondoltam.
-Zayn-kezdtem lassan, jól átgondolva mit is akarok mondani.-Lehet, hogy szeretnék kibékülni veled. Lehet, hogy szeretném feléleszteni a barátságunkat. Csak egy kicsit… sok minden történt!
-De haragszol még rám?- az alsó ajkába harapott és olyan bűnbánóan nézett rám, hogy majdnem a nyakába ugrottam, hogy: Nem, Zayn, legyen minden olyan, mint régen!
-Nem tudom, Zayn, össze vagyok zavarodva- nyögtem ki.
-De… miért akarsz beszélni, ha magad sem tudod, hogy mit akarsz?- fantasztikus, most már ő is össze van zavarodva. Grat, Adie!
-Én... csak… én… hiányoztál- böktem ki végül.
Egy széles mosoly terült szét az arcán.
-Te is nekem, hercegnő. És nagyon sajnálom. Megérdemeltem, amiket mondtál nekem. Borzasztó barát voltam.
-Nem felejthetnénk el az egészet? Esetleg kezdhetnénk egy új lapot, egy új könyvben- küldtem felé egy gyenge mosolyt.
Bólintott egyet, majd felállt és felém nyújtotta a kezét. Felhúzott a kanapéról és a kert felé indult, továbbra is fogva a kezemet.
-Azt fogják hinni, hogy van köztünk valami- szóltam rá vigyorogva, de eszemben sem volt kihúzni a kezeimet az övéi közül.
-Mindig is többek voltunk, mint egyszerűen legjobb barátok- vigyorgott ő is.
-Lelkitársak- vágtuk rá egyszerre.
Továbbra is egymás kezét fogva sétáltunk ki az udvarra, ahol a többiek egy asztalnál ültek. Mikor megláttak minket kérdőn tekintettek ránk.
-Ti…?- bökött Ali az összekulcsolt kezünkre.
A fejemet Zayn vállára hajtottam és onnan vigyorogtam a többiekre.
- Nyugi, csak barátok vagyunk továbbra is- közöltem, mire még értetlenebbül néztek.
- De akkor… én ezt nem értem- közölte Harry.
- Tuti, hogy nincs köztetek semmi?- kérdezte hitetlenül Louis.
- Nincs- bizonygattuk Zaynnel, de nem nagyon hittek nekünk.
- Zayn magába szerelmes, higgyétek el- mondtam teljes meggyőződéssel, mire kitört belőlük a röhögés.
Az említett személy sértetten felém fordult, de én csak bájosan mosolyogtam rá.
- Tudod, hogy szeretlek- vigyorogtam.
- És még mindig azt állítod, hogy nincs köztetek semmi?- kérdezte számon kérő hangon Ali.
- Jaj, akadjatok már le a témáról!- fakadtam ki,majd ledobtam magam az egyik székbe. – Amúgy ti nem öten vagytok?- néztem sorban a fiúkon. Nem vagyok jó matekos, de határozottan négyen voltak.
- Niall nem t’om hol van- rakta fel a lábát az asztalra Zayn.
Ezzel az egyedüli probléma az volt, hogy az én lábam már ott volt.
- Naaaaa! Rakd arrébb a patáidat!- kiáltottam fel.
Megpróbáltam elseperni a lábát, de még mindig erősebb volt nálam. Ez ideig még próbálkoztam,de csak annyit értem el,hogy lejött a cipőm a lábamról. Morogva álltam fel érte. Zayn mögöttem röhögött, mire én megragadtam a lábát és lehúztam róla a cipőjét. A többiek csak nevettek rajtunk, de én egy pillanat alatt elnémultam, mikor megláttam a bokáját.
-Mi a baj,Adie?- nézett rám Zayn,mikor meglátta, hogy tátott szájjal bámulok.
-Öhmm… semmi,én csak…
Még egyszer megnéztem a bokáját. Ahogy rájött, hogy mit bámulok ő is elsápadt, mintha szellemet látna. Gyorsan lerakta a lábát a földre, hogy a nadrágja eltakarja a bokáját.
-Zayn!
A többiek most már némán nézték, hogy mit csinálunk.
-Zayn!- szóltam hangosabban,de még mindig nem reagált.
Megragadtam a nadrágjának a szárát és felrántottam.
-Adie! Hagyd már!- kiáltott.
-De miért Zayn, miért?- kiabáltam most már én is.
-Nem volt túl könnyű Az után nekem sem!- fakadt ki.
- De miért pont… miért pont ez?- a sírás határán álltam. Adrienne, szedd össze magad!
-Sosem bocsátottam meg magamnak, hogy cserbenhagytalak- válaszolta lehajtott fejjel.
Még egyszer a lábára pillantottam. Hogy mi volt ott? Három nagyjából begyógyult, mély, szándékos vágás, pontosan egy A betűt formázva.

Chapter 6: Can we talk?

-Szia, Zayn!- nyögtem ki összeszorult torokkal, miközben hat szempár kíváncsian figyelte minden mozdulatomat.
-Hé, te nem a csaj vagy a dedikálásról?- szólalt meg hirtelen Harry.
-Dedikálás?- ismételte Ali. Hopsz, azt hiszem erről nem beszéltem neki…
-Igen! Az egy héttel ezelőtti. Adie ott volt és elrohant-mesélte lelkesen Harry.
-Te elrohantál?- nézett rám értetlenül Ali.
Megpróbáltam a lehető legkisebbre összehúzni magamat, de a próbálkozásom, hogy láthatatlan maradjak teljesen felesleges volt, ugyanis mindenki engem bámult. Lesütöttem a szemem és vártam, hogy történjen valami.
-Szóóval…- törte meg a kínos csendet az egyenes barna fiú. Adie, gondolkodj, mi a neve?!- Ismeritek egymást?- mutatott rám és Zaynre.
-Az nem kifejezés- motyogta Zayn.
-Talán egy ex-barátnőd?- faggatta rendíthetetlenül a srác. Hogy a francba hívják?!
-Nem.
Miközben valami használható információt próbáltak kihúzni Zaynből én gyorsan körbetekintettem. Ali bocsánatkérő pillantásokat küldött felém. Jajj. Végül is csak jót akart.
-Nem baj- formáltam a szavakat hangtalanul, mire kifújta a levegőt és elmosolyodott.
-Jó, meguntam! Ki vagy?- fordult felém a fiú. Mr. Úgy Sem Jut Az Eszembe A Neve.
-Adie Phillip- válaszoltam tömören.
Na, itt már egy kicsit kezdte elveszíteni a türelmét. Itt állunk egy 10 perce és senki nem tud semmit.
-Mi lenne, ha bemennénk?- szólalt meg a másik barna. Liam! Tudom a nevét, de jó! Szánalmas vagy, Adie…
Kérdőn tekintettem Zaynre, aki meggyőzően bólintott egyet. Ha ő is azt akarja…
Bementünk a házban, ahol egy tágas nappaliban foglaltunk helyett.
-Meguntam a barkochbát! Ki vagy, honnan ismered Zaynt és mi történt, amitől ilyen hmm… viharos a viszontlátás?- tört ki Mr. Anonymusból.
-Adie vagyok és háát…- kezdtem, de továbbra sem volt ötletem, hogy hogyan fejezzem be a mondatot. Mert végül is mije vagyok én Zaynnek? Az ex-legjobbarátja és ex-lelkitársa. Nem olyan nagy szám.
-És hát…?- emelte meg a szemöldökét kissé Harry.
-Egy öhm… közeli ismerőse- nyögtem ki. Komolyan, ennél bénább dolog nem jutott az eszedbe, te nagyokos?
-Közeli ismerőse… Aha, na jó én ezt nem bírom. Louis, folytasd a próbálkozást Zaynnel, hátha ő hamarabb dalol nekünk- csapta össze a kezét a fürtöske.
-Louis, tudtam!- kiáltottam fel hangosan, mire mindenki értetlenül rám bámult. Hoppá.
-Én csak…- kezdtem mentegetőzni, de Zayn féloldalasan elvigyorodott és közbeszólt.
-Nem tudtad a nevét, mi?- röhögött.
-Pofa be Zee!- rivalltam rá.
-Nem.
-De.
-Nem.
Már épp rá akartam vágni, hogy: De!, amikor rájöttem, hogy a szoba közepén állunk, mindenki minket néz és egy totálisan értelmetlen dolgon vitatkozunk.
-Valaki beavatna minket? Mondjuk, te Zee?- vigyorgott Zayn becenevén Louis.
-Te nem hívhatsz így!- fakadt ki.
-Ha ő igen, akkor én miért nem? Mi Ő neked?- vigyorgott.
Legszívesebben Zaynre ordítottam volna, hogy: CSAPDA!!, de akkor már válaszolt.
-Végülis csak nagyjából 17 évig volt a legjobb barátom-nézett rá gúnyosan, majd a vigyor hirtelen leolvadt az arcáról.
Az arcomat a kezeimbe temettem, de még így is észleltem, hogy a szobában lévő összes szempár rám szegeződik.
-Tehát egy ex-legjobb barát…- törte meg a csendet Louis morfondírozása.
-Fiúk, nem jöttök ki velem a kertbe?- pattant fel Ali.
Nem, nem, nem! Hogy teheti ezt? Nem akarok vele beszélni.
-De, persze!- álltak fel gyorsan mind.
-Nem szükséges!- szólaltunk meg teljesen egyszerre Zaynnel, mire a többiek elmosolyodtak.
-Itt leszünk kint, ha bármi baj lenne!- kacsintott rám Ali, mire én végighúztam a kezemet a nyakam előtt, jelezve, hogy ezért még megölöm.
Csak felnevetett, majd Harry kezét fogva kiment. Várjunk, csak… Mr. Titokzatos X egyenlő Harryvel?? Kezdek összezavarodni.
Míg a gondolataimba merülve álltam ott, a szoba kiürült és csak Zayn és én álltunk ott.
-Látom még mindig rajzolsz- jegyezte meg pár perc múlva.
Mi van? Hogy jön ez ide? Honnan veszi, hogy…Ja, a rajzom még mindig a kezében van.
-Igen…-mit mondjak?
-És hogy kerülsz Londonba?- megpróbált egy nyugodt és könnyed csevegést kezdeményezni, de túl jól ismertem már. Zavarban volt. 

Miért? Miért vagyunk most itt? Miért most? Miért itt? Miért ÍGY?
-Zayn…Zee…Bradfordboy- mosolyodtam el.
-Azt hittem leszoktál már erről az idegesítő névről- nevetett fel halkan.
Csak megráztam a fejem.
-Zee…
-Igen?- nézett rám szinte könyörgően.
-Beszélhetnénk?
-Azt csináljuk most is, Ay- vigyorodott el.
-De nem úgy… Beszélhetnénk arról, hogy mi történt egy évvel ezelőtt?- néztem fel lassan a szemébe.

Chapter 5: Just relax and do what you like!

Már megint itt vagyok. A Hyde Park valószínűleg a kedvenc helyeim közé fog tartozni itt, Londonban. Az a nyugalom, ami ebből a helyből árad. Ahogy a sok ismeretlen ember körbevesz. Mintha tartoznál valahova. Valahova, ahol nem ismersz senkit, mégis kötődsz hozzájuk. Valami megmagyarázhatatlan dolog vonz ahhoz, hogy csak ülj egy fa tövében és nézd, ahogy az emberek beszélgetnek, nevetnek, napoznak vagy kutyát sétáltatnak. Tartozol valahova, az emberek mégsem zavarnak. Nem hagynak egyedül, de nem foglalkoznak veled.
Ez az érzés egy egész héten át velem volt. Mióta ideköltöztünk mindennap kijárok ide. De a mai napon egy ceruzát és egy köteg rajzlapot is magammal hoztam.
Emlékszem, 5 éves koromban döntöttem el, hogy festő leszek. Az anyám csak elmosolyodott és azt mondta: Rendben! Nem hitt nekem. Egyedül egy ember mondta azt, hogy legyünk együtt festők. Zayn. Rengeteget rajzoltunk, festettünk együtt. Imádtuk azt csinálni. Órákig el tudtunk lenni, csendben, nyakig festékben és grafitban úszva, majd ragyogó arccal mutattuk egymásnak a kész művet.
Egy rajzlapot húztam magam elé. Mit rajzoljak? Lassan körbejártattam a szemem a parkon. A kérdés inkább, hogy mit ne rajzoljak?
Végül egy beszélgető családon akadt meg a szemem. A nagyszülők és az anyuka elmélyedt a beszélgetésben, míg az apuka a két kisgyerekkel és egy nagy bernáthegyivel játszott. Olyan idilli, olyan nyugodt és boldog volt, hogy szinte önkéntelenül mozdult a kezem, hogy lerajzoljam az elém táruló képet.
Az első bizonytalan vonások után egyre magabiztosabb lettem és másfél óra múlva letettem a ceruzámat, hogy megcsodáljam a művemet. A fehér lapon fekete grafittal keltettem életre az apukát, a két kislányt, a kutyust és a beszélgetőket. Egész jó…
-Gyönyörű!- szólalt meg mellettem egy ismerős hang.
Ali levágódott mellém a fa tövébe és óvatosan a kezébe vette.
-Tényleg fantasztikusan rajzolsz! Hol tanultad meg?- adta vissza a képet.
-Igazából sehol. Régen rengeteget rajzoltam. Főként Zaynnel- húztam el a számat.
-Miért nem keresed meg?
-Beszéltél már Mr. Titokzatos X-szel?- tereltem a témát.
-Na ne terelj!- vigyorgott rám.
Csak fáradtan legyintettem. Alivel nincs értelme vitatkozni. Ha egyszer rákattan egy témára, azt nem hagyja abba egy ideig.
-Mit szeretsz annyira ebben a parkban? Mindig itt lógatod az orrod…
-Nem lógatom az orrom!- fakadtam ki.
Csak elhúzta a szemöldökét és kérdőn rám tekintett.
-Menjünk el valahova!- pattant fel és felém nyújtotta a kezét
-Ne már!- nyavalyogtam.
-De már!- nyelveskedett rám.
-De hova?- folytattam a beszélgetést durcás hangon.
-De hovaaaa?- gúnyolódott Ali. –Meglátod!
-Utállak, Alison!- fontam keresztbe a karjaimat a mellkasom előtt.
-Én is téged!
Miközben ezt a rendkívül célravezető beszélgetést folytattuk Ali már az egyik buszmegállóba vezetett.
-Akkor is utálni fogsz, ha azt mondom, hogy bemutatlak Mr. Titokzatos X-nek?- mosolygott, miközben lehuppantunk egy kétszemélyes ülésre a busz hátuljában.
Már majdnem rávágtam, hogy akkor is, aztán a szavak eljutottak a tudatomig és csak tátogni tudtam, mint a hal. Ezen Ali persze jót röhögött.
-Most komolyan?- nyögtem ki pár perc tátogás után.
-Most komolyan- vigyorgott.
-Akkor nem utállak!- vigyorogtam már én is.
-Akkor megnyugodtam!- nyelveskedett rám.
London egy csendes utcáján szálltunk le a buszról. Ali határozottan húzott a csuklómnál fogva. 2 perc rohanó séta után, végre lefékezett egy normális lakás előtt. A rajzlapjaimat szorosan magamhoz szorítva álltam Ali mellett.
-Biztos, hogy…- kezdtem bizonytalanul.
-Biztos! Gyere már!- rángatott az ajtó felé.
Összepréselt szájjal hagytam, hogy felrángasson az ajtóhoz. A kétségbeesésem csak növekedett, mikor beleszólt a kaputelefonba, de csak akkor ijedtem meg igazán, amikor az ajtó lassan kinyílt.
-Sziasztok!- köszönt az ajtóban álló fiú, aki nem csak, hogy nagyon ismerős volt, de pontosan tudtam, hogy ki az!
-Alison, mi a francot képzelsz????- estem neki az értetlen lánynak.
-Én csak…- kezdte kétségbeesetten.
-Megmondtam, hogy nem akarok vele beszélni! Miért nem bírod megérteni?- üvöltöttem.
Harry (merthogy ő állt az ajtóban) mögött lassan új arcok jelentek meg, talán a szőke kivételével mind ott voltak. Mérgesen kifújtam a levegőt, kirántottam a kezem Aliéből és letrappoltam a lépcsőn.
-Adie!- hallottam meg egy túlságosan ismerős hangot mögöttem.
Hirtelen összerándultam és elejtettem a kezemben tartott rajzlapokat. Az üres lapok nagy része a lábam előtt landolt, de a délután készített rajzom természetesen a lépcsőre esett.
Lassan megfordultam. Ott állt, a rajzomat a kezében tartva.
-Szia, Zayn!- nyögtem ki összeszorult torokkal, miközben hat szempár kíváncsian figyelte minden mozdulatomat.