Chapter 7: Soulmates

Ehhez most csak annyit, hogy tudom, hogy egy szadista állat vagyok :$ Aki ismer tudja, hogy minden történetemben mindenki szenved ... jóolvasááást ^^ p.s.: szeretem az olvasóim! ♥ az előzőhöz 10 (!!) smileyt kaptam, bibííí :D *-*

Zayn néhány pillanatig csak bámult rám, száját kissé eltátva.
-Öhmm… persze- mondta tétován.
Leültünk a kanapéra, majd kérdőn tekintettünk a másikra. Cseppet sem kínos.
-Szóval… miről is akarsz pontosan beszélni?- tette fel a kérdést egy perc hallgatás után.
-Zee! 17 évig voltunk legjobb barátok, aztán egyszer úgy összevesztünk, hogy azóta sem beszéltünk. Szerinted miről akarok beszélni? Az időjárásról? A Közel-Kelet helyzetéről? Esetleg a globális felmelegedésről?- forgattam a szemeimet.
-Szép időnk van, de szerintem holnap esni fog-vágta rá, mire halványan elmosolyodtam.
-Ha-ha -gúnyolódtam.
-Ay…
A hangja most sokkal komolyabban csengett, mint a beszélgetés elején.
-Igen?
-Miért vagy most itt?
-Én…- kezdtem, de nem tudtam mit mondjak.
Majdnem rávágtam, hogy azért mert Ali átvágott és mindössze emiatt vagyok itt, de nem fogok Zaynnek hazudni. Ha ez lenne az egyetlen ok, már rég elmentem volna.
-Haragszol még rám?- szegezte nekem a kérdést.
Nem tudom, Zayn, honnan a francból tudnám? Igen volt idő, amikor egy kiskanálban meg tudtalak volna fojtani, de most nem tudom, hogy mi van- gondoltam.
-Zayn-kezdtem lassan, jól átgondolva mit is akarok mondani.-Lehet, hogy szeretnék kibékülni veled. Lehet, hogy szeretném feléleszteni a barátságunkat. Csak egy kicsit… sok minden történt!
-De haragszol még rám?- az alsó ajkába harapott és olyan bűnbánóan nézett rám, hogy majdnem a nyakába ugrottam, hogy: Nem, Zayn, legyen minden olyan, mint régen!
-Nem tudom, Zayn, össze vagyok zavarodva- nyögtem ki.
-De… miért akarsz beszélni, ha magad sem tudod, hogy mit akarsz?- fantasztikus, most már ő is össze van zavarodva. Grat, Adie!
-Én... csak… én… hiányoztál- böktem ki végül.
Egy széles mosoly terült szét az arcán.
-Te is nekem, hercegnő. És nagyon sajnálom. Megérdemeltem, amiket mondtál nekem. Borzasztó barát voltam.
-Nem felejthetnénk el az egészet? Esetleg kezdhetnénk egy új lapot, egy új könyvben- küldtem felé egy gyenge mosolyt.
Bólintott egyet, majd felállt és felém nyújtotta a kezét. Felhúzott a kanapéról és a kert felé indult, továbbra is fogva a kezemet.
-Azt fogják hinni, hogy van köztünk valami- szóltam rá vigyorogva, de eszemben sem volt kihúzni a kezeimet az övéi közül.
-Mindig is többek voltunk, mint egyszerűen legjobb barátok- vigyorgott ő is.
-Lelkitársak- vágtuk rá egyszerre.
Továbbra is egymás kezét fogva sétáltunk ki az udvarra, ahol a többiek egy asztalnál ültek. Mikor megláttak minket kérdőn tekintettek ránk.
-Ti…?- bökött Ali az összekulcsolt kezünkre.
A fejemet Zayn vállára hajtottam és onnan vigyorogtam a többiekre.
- Nyugi, csak barátok vagyunk továbbra is- közöltem, mire még értetlenebbül néztek.
- De akkor… én ezt nem értem- közölte Harry.
- Tuti, hogy nincs köztetek semmi?- kérdezte hitetlenül Louis.
- Nincs- bizonygattuk Zaynnel, de nem nagyon hittek nekünk.
- Zayn magába szerelmes, higgyétek el- mondtam teljes meggyőződéssel, mire kitört belőlük a röhögés.
Az említett személy sértetten felém fordult, de én csak bájosan mosolyogtam rá.
- Tudod, hogy szeretlek- vigyorogtam.
- És még mindig azt állítod, hogy nincs köztetek semmi?- kérdezte számon kérő hangon Ali.
- Jaj, akadjatok már le a témáról!- fakadtam ki,majd ledobtam magam az egyik székbe. – Amúgy ti nem öten vagytok?- néztem sorban a fiúkon. Nem vagyok jó matekos, de határozottan négyen voltak.
- Niall nem t’om hol van- rakta fel a lábát az asztalra Zayn.
Ezzel az egyedüli probléma az volt, hogy az én lábam már ott volt.
- Naaaaa! Rakd arrébb a patáidat!- kiáltottam fel.
Megpróbáltam elseperni a lábát, de még mindig erősebb volt nálam. Ez ideig még próbálkoztam,de csak annyit értem el,hogy lejött a cipőm a lábamról. Morogva álltam fel érte. Zayn mögöttem röhögött, mire én megragadtam a lábát és lehúztam róla a cipőjét. A többiek csak nevettek rajtunk, de én egy pillanat alatt elnémultam, mikor megláttam a bokáját.
-Mi a baj,Adie?- nézett rám Zayn,mikor meglátta, hogy tátott szájjal bámulok.
-Öhmm… semmi,én csak…
Még egyszer megnéztem a bokáját. Ahogy rájött, hogy mit bámulok ő is elsápadt, mintha szellemet látna. Gyorsan lerakta a lábát a földre, hogy a nadrágja eltakarja a bokáját.
-Zayn!
A többiek most már némán nézték, hogy mit csinálunk.
-Zayn!- szóltam hangosabban,de még mindig nem reagált.
Megragadtam a nadrágjának a szárát és felrántottam.
-Adie! Hagyd már!- kiáltott.
-De miért Zayn, miért?- kiabáltam most már én is.
-Nem volt túl könnyű Az után nekem sem!- fakadt ki.
- De miért pont… miért pont ez?- a sírás határán álltam. Adrienne, szedd össze magad!
-Sosem bocsátottam meg magamnak, hogy cserbenhagytalak- válaszolta lehajtott fejjel.
Még egyszer a lábára pillantottam. Hogy mi volt ott? Három nagyjából begyógyult, mély, szándékos vágás, pontosan egy A betűt formázva.