Chapter 13: I'm not normal

Annyira, de annyira sajnálom a késést :(( Deeee, remélem örömmel halljátok (ha nem, akkor is elmondom, mert egoista vagyok :D), hogy megérte a sok tanulás, a Curie-n 13-dik lettem, a biosz versenyre is bejutottunk az országos döntőbe és hamarosan az angolt is letudom, szóval teljes erővel az írásra tudok koncentrálni :)) A részt gyorsan felrakom, mert holnap irodalom TZ-t írok a Bibliából és nagyon nem tom :$$ jóolvasáást ^^ bori xoxo

Az elmúlt 5 napon meglehetősen vegyesen telt. Hiányzott Zayn, hogy úgy rendesen beszélgethessünk, ne csak 10 percet telefonon. Hiányoztak a fiúk is, mert bár csak pár hónapja ismerem őket, nagyon megszerettem azt a vigyorgó bagázst. De eközben egészen jól is éreztem magam, ugyanis az iskolában nem csak Codyval, hanem Jennával és Rayjel is sikerült összebarátkoznom. Jenna nagyon kedves lány, bár érzelmileg meglehetősen labilis, míg Ray inkább az ellentéte. Néha bunkó és általában lepereg róla minden. De így kell őket szeretni.

Mandy ma is elvitt a suliba, így a kocsiból kipattanva megpillantottam Rayt és Codyt, ahogy az iskolaépület előtt rám várnak.

- Mizujs?- kérdeztem tőlük, mikor már beértünk a terembe. –Jenna hol van?

- Nem tom…- vonta meg a vállát Cody, mire felszaladt a szemöldököm. –Ray?

Ray csak megrázta a fejét és valami olyasmit motyogott, hogy honnan kéne azt neki tudnia.

- Mert a barátja vagy?- néztem rá hülyén.

- Ja, már nem- legyintett.

- Micsoda??- hördültünk fel egyszerre Codyval és értetlenül kapkodtuk a szemünket.

Ray kissé felénk fordult és lazán, zsebre tett kézzel ránk nézett.

- Jól hallottátok. Szakítottunk. Nem működött ez köztünk.

Tátott szájjal meredtem a fiúra, de a szemem sarkából láttam, hogy Cody mellkasa egyre idegesebben emelkedik. Ennek nagyon balhészaga van.

- Képes voltál vele egyszerűen csak szakítani? És ilyen lazán kezeled az egészet? Hogy merted?- kezdett el kiabálni Cody, mire az osztálytársaink egytől egyig elhallgattak és a mi „kis” vitánkra koncentráltak.

- Nyugi már, haver! Mondom, hogy nem működött meg hát alakul más is…- mondta.

Az utolsó pillanatban kaptam Cody keze után, ami vészesen lendült Ray irányába.

- Cody, ne csinálj hülyeséget!- kérleltem motyogva, mert nagyon megijesztett a tűz a fiú szemében. Vért akart. Ajjaj.

- Hogy merészelted?- üvöltött még mindig Rayjel, teljesen figyelmen kívül hagyva a megjegyzésemet.

- Jaj, akadj már le a témáról! Hamar rendbe jön a csaj…- mondta.

Az utolsó pillanat mielőtt egy atombomba becsapódik. A levegő egy pillanatra megfagyott. Láttam, ahogy Cody idegesen beszívja a levegőt, majd a karját kitépte a kezeim közül. És aztán robbant a bomba. Félelmetes csattanással találkozott Cody ökle Ray arcával. A fiú hátratántorodott, kezeit az arcához nyomta és fájdalmasan felüvöltött. Mintha egy lassított felvételt látnék a rosszabb fajtából.

- Úristen!- sikítottam fel és a kezeimet az arcom elé kaptam.

Cody lerogyott egy székbe és csak bámult maga elé, míg én a földön fekvő Rayhez rohantam. Az arcán felszakadt a bőr, az orra minden valószínűség szerint betört és a szájából ömlött a vér. Uramatyám! Ray tekintete elsötétülni látszott, mire óvatosan pofozgatni kezdtem. Na, igen, itt még óvatosan pofozgattam. De haladjunk csak szépen sorjában!

Rayt álló helyzetbe rángattam és mivel senki nem segített, ezért egyedül próbáltam eljuttatni az orvosiba. Mielőtt kiértünk volna az ajtón, láttam, ahogy Cody felpattan és kiviharzik az osztályteremből, amire mély csend telepedett.

Rayt bekísértem a kórházba, ahol végre ellátták a sérüléseit. Az arcán lévő sebet pár öltéssel kellett összevarrni, az orrát pedig begipszelték, ugyanis a tippem, miszerint eltört, bejött. Amíg összevarrták, gipszelték és fertőtlenítették a sebeit, elmentem a kórház egyik automatájához és vettem egy kávét és kicsit leültem, hogy összeszedjem magam.

Egyszerűen nem tudtam elhinni azt, ami ma történt. Mintha hetekkel ezelőtt lett volna, hogy vidáman kiszálltam Mandy kocsijából és beszélgetni kezdtem a két fiúval, akik akkor még a legnagyobb barátságban bandukoltak a két oldalamon. És az egész egy lány miatt… Nehogy félreértsetek, Jenna egy szeretnivaló lány és Ray elképesztően bunkó módon intézte a dolgokat! De, ami ma történt az eléggé durva volt.

Miután elfogyott a kávém, visszasétáltam Ray kórterméhez. Az orvos éppen akkor lépett ki az ajtón.

- Szia!- köszöntem halkan a fiúnak.

Borzasztóan nézett ki. Az arca egyik oldalán óriási lila folt terült szét, míg a másikat szerencsére kötés fedte. Mikor meglátott mosolyra húzta a száját, de azt inkább mondtam volna vicsornak. Kinyújtotta az egyik kezét, mire közelebb léptem, ő pedig megfogta az én kezemet.

- Szörnyen nézel ki!- nyögtem ki az első dolgot, ami az eszembe jutott.

- Köszi!- nevetett fel halkan és még közelebb húzott magához.

Egyre kellemetlenebbnek éreztem a szituációt, de nem tettem mást, csak kissé elvörösödtem.

- Miért tetted ezt Jennával?- mondtam, de legszívesebben visszaszívtam volna.

- Szerinted miért tettem?- nézett rám furcsán.

- Honnan tudnám?- bámultam most már én is furcsán. És még akkor sem esett le. Hát, Adie drágám, erre már csak azt tudom mondani, hogy nálad hülyébbet keresve se találhatnának.

- Codynak is mondtam, hogy alakul valami más…

És akkor megvilágosodtam! Először csak szájtátva meredtem rá, majd ahogy a dolog szépen lassan eljutott az agyam minden szegletébe, a düh egyre jobban elöntött.

- És ezt mégis, hogy képzelted?- meredtem rá idegesen.

- Úgy gondolom, te is akarod- mondta.

Na, ez volt az utolsó csepp a pohárban! Minek néz engem? Egy hülye ribancnak, aki majd rögtön kap a lehetőség után és azonnal a karjaiba omlik? Mondhatom, rendkívül kedves feltételezés…

- Hogy te mekkora egy idióta vagy!- kiáltottam fel és minden erőmet összegyűjtve pofon vágtam, majd felkaptam a táskámat és kiviharzottam az ajtón.

Egyszerűen képtelen voltam feldolgozni az imént történteket. Nem is néztem merre megyek, csak az agyamban kavargó gondolatok százaival foglalkoztam. A lábaim akaratlanul is egy ismerős házhoz vittek, de igazán csak akkor eszméltem fel, hogy hol vagyok, mikor már a virágcserép alatt kutattam a pótkulcs után. Zaynék házánál voltam.

Beléptem a nappaliba, de fogalmam sem volt, hogy mit csinálok itt. A ház teljesen kihalt volt és határozottan furcsa légkör uralkodott benne a fiúk nélkül. Le akartam vezeti valamivel a feszültséget, de fogalmam sem volt,hogy mivel.

A nappali másik oldalán, egy alacsony emelvényen sorakoztak a gitárok, viszonylag rendezett sorrendben, nekem pedig fantasztikus ötletem támadt…

Pár évvel korábban:

-  Adie, most azonnal velem jössz!- mondta határozottan Zayn.

Nem mertem ellenkezni, így letöröltem a könnyeimet és követtem a fiút, aki a konyhába vezetett.

- Mit csinálunk itt?- néztem rá kérdőn.

- Fogd meg ezt!- nyomott a kezembe egy tányért, én pedig még jobban összezavarodtam. Mit akar ezzel?

- Zayn, most mit csináljak?

- Törd össze!- mondta, mire én valószínűleg úgy bámulhattam rá, mintha elment volna az esze. Merthogy szerintem el is ment.

- Vágd a földhöz, bízz bennem!- mondta lelkesen.

Még egy utolsó hitetlen pillantást vetettem rá, majd mély levegőt vettem és a tányért kissé a fejem fölé emeltem. Na, akkor…

És igaza volt! Amikor a tányér óriási csattanással ezer darabra hullott a konyha padlóján, olyan érzés kerített magába, mint még soha. Egyszerre volt felemelő és hátborzongató, de legfőképp elképesztő…

Jelen:

Gondolkodás nélkül ragadtam meg az egyik gitárt, majd a fejem fölé tartottam és mielőtt eljuthatott volna a tudatomig, hogy mit művelek, már le is sújtottam. És még egyszer. Majd még egyszer. És tovább…

Aztán hirtelen rájöttem, hogy mit teszek éppen, de addigra már csak néhány fadarab emlékeztetett a gyönyörű gitárra, ami 5 perccel ezelőtt még békésen álldogált a nappaliban. Mit tettem?!

Sokkolva meredtem a gitár darabjaira, mikor megszólalt a telefonom.

- Igen?- szóltam bele gépiesen.

- Adie, azonnal be kell jönnöd a kórházba!- hadarta Cody ijedten.

Hallottam a hangján, hogy mindjárt elsírja magát.

- Mit történt?- kérdeztem zavarodottan. –Te jól vagy?

- Én igen, de Jenna…- kezdte, de képtelen volt befejezni a mondatot.

- Mi a franc történt vele?- kiáltottam fel hisztérikusan.

Egy pillanatig csend volt a vonal túlsó felén, majd hallottam, ahogy Cody mély levegőt vesz és remegő hangon beleszól a telefonba:

- Jenna… Jenna meg akarta ölni magát.