Chapter 16: Can you forgive me?

Annyira, de annyira szégyellem magamat! :( Nem csak, hogy majdnem egy egész HÓNAPOT késtem a résszel (bár nem teljesen az egész az én hibám, mert két hétig Skóciában voltam, és hosszú ideig netem sem volt, de nem magyarázkodok, én tehetek róla), de ez a rész is olyan silány lett, mintha valaki csak szavakat kezdett volna firkálgatni egy lapra. Nem vagyok elégedett, nagyon nem. És tudom, hogy ez is az én hibám, hisz miért adtam írásra a fejemet, ha képtelen vagyok egy normális részt időben összehozni, de esküszöm, hogy megpróbálok kilábalni az írói válságomból és össze is szedem magamat! Bízzatok bennem, csak még egy kis időt adjatok! (Most egyébként a 20. résszel szenvedek, nagyjából 2 hónapja -.-". No comment, a saját szerencsétlenségi rekordomat így sikeresen, többszörösen is megdöntöttem.) Azért remélem el olvassátok, és tudjátok, hogy nagyon szeretlek Titeket! Puszi, Bori xx

- Szóval hogy tudok én neked segíteni a gitárvételben? Nem te voltál az, aki nem tudom hány éven keresztül egy hangszerboltban dolgozott?- nézett rám vigyorogva Peeta.

- Azért vagy itt, hogy nehogy elszaladjak!- kacsintottam rá, majd az állványon pihenő gitárokkal kezdtem „szemezni”.

Rengeteg fajta, különböző márkájú és színű gitár sorakozott előttem, de valahogy egyik sem volt tökéletes. Pedig nekem a tökéletes kell!

- Ez elég szép, nem?- mutatott egy mélybarna akusztikus gitárra, de én már ráztam is a fejem.

- Gagyi, szinte ránézel és szétesik.

Peeta csak megrántotta a vállát, valószínűleg még mindig nem értette, hogy miért van itt. Én folytattam a nézelődést, de egyik gitárnál sem éreztem, hogy ez Az.

- Menjünk el még máshova is!- javasoltam, majd megragadtam Peeta kezét és kiráncigáltam a boltból.

Kerestél már valaha tökéleteset? Hogy amikor meglátod, akkor beléd hasít a felismerés, hogy pontosan az kell neked? Ha nem, akkor nem érzed át azt az elkeseredést, amit én éreztem, ahogy szám szerint a 10. boltba léptünk be. És a kétségbeesésem egyre csak fokozódott.

- Adie, add fel! Fogd rá egyre!- morgott Peeta, aki egyre jobban unta az agyát.

- Utolsó bolt, esküszöm!- néztem rá kérlelve.

- De csak miattad!- nyomott egy puszit a homlokomra, mire én boldogan elmosolyodtam.

A bolt igazából nem kecsegtetett túl sok reménnyel, ugyanis kicsi volt és nem tűnt túl profinak se.

- Jó napot!- köszöntem hangosan, ugyanis a hely teljesen üresnek tűnt.

- Egy pillanat!- hallottam meg egy vékony, gyenge hangot valahonnan mélyről.

Néhány megreccsenő lépcsőfok után aztán feltűnt a hang gazdája is. A néni teljesen úgy nézett ki, mint Holle anyó a meséből. Ősz haja szoros kontyban pihent a feje búbján, kezét remegve simította végig a köténye szélén. Mintha tényleg egy mesébe csöppentem volna!

- Miben segíthetek?- kérdezte kedvesen, mire feleszméltem a bambulásomból.

Elmondtam, hogy egy gitárt szeretnék venni egy barátomnak, mire a lehető legfurcsább kérdést tette fel.

- Van valami közöd ahhoz, hogy új gitár kell neki?- kérdezte bujkáló mosollyal.

Hirtelen elvörösödtem, mire a néni felnevetett, majd megfordult és eltűnt egy ajtó mögött.

- Még mindig nem hiszem el, hogy szétvertél egy gitárt!- ölelt meg hátulról Peeta, mire még vörösebb lettem.

Igazából én sem tudtam elhinni, hogy mit tettem. De a fontosabb kérdés inkább az volt, hogy miért.

- Van itt egy igazán különleges darab. Kicsit régi, de szerintem pont megfelel a célnak!- hallottam meg megint a nénit, mire megfordultam. És… elképedtem.

A gitár, amit a kezében tartott nem volt a legszebb. Határozottan nem a legszebb. Kissé megkopott, néhány helyen lepergett már róla a festék is. De az elejére gyönyörű betűkkel valaki azt írta, hogy: Forgive me. Ami pontosan illett a helyzetemhez. Egy bocsánat-gitár.

- Ez tökéletes!- fogtam be óvatosan. –Mennyibe kerül?

- Odaadom ingyen!- mosolygott rám. –Nálad jobb helye lesz! Csak annyit kérek, hogy ne felejtsd el, hogy ennek a gitárnak van előélete. Ezt már korábban is használta valaki bocsánatkérésre.

A néni mélyen a szemembe nézett, én pedig zavarodottan néztem rá.

- Köszönöm!- mondtam halkan, majd a gitárt egy tokba helyeztem és Peetával az oldalalom kiléptem a boltból.

A fejemben még mindig a néni szavai jártak és nem is figyeltem arra, hogy mit mond Peeta.

- Adie, figyelsz te rám?- állított meg hirtelen, mire feleszméltem.

- Bocsi, elkalandoztam…- motyogtam.

- Min jár az agyad?

- Csak azon gondolkozok, amit a néni mondott.

- Csak egy öreg néni, aki örül, ha valaki betéved a boltjába!- legyintett Peeta és átkarolva a vállamat magához húzott.

A fiúk házáig csendben beszélgettünk, majd ott megkértem, hogy maradjon egy kicsit kint, míg odaadom a gitárt. A szívem a torkomban dobogott, miközben becsengettem.

- Heló, hát te?- nyitotta ki az ajtót Harry.

- Niall itt van?- kérdeztem, miközben a számat rágcsáltam.

- Persze, gyere be!- mosolygott rám bongyorka és kissé félreállt, hogy bemehessek.

A házban a szokásos káosz uralkodott. Liam és Louis a kanapén döglődtek, Zayn házon kívül volt, Niall pedig éppen álmos fejjel és elaludt hajjal jött le a lépcsőn. Majd mikor meglátott, azonnal a másik irányba kezdett menni.

- Niall, kérlek!- eredtem utána rögtön.

- Mit akarsz?- mondta gorombán.

- Hoztam neked valamit!- hadartam gyorsan mielőtt meggondolhatta volna magát.

Felvont szemöldökkel meredt rám, mire én a kezébe nyomtam a gitártokot. Ő először furcsállva meredt rá, majd a kíváncsisága győzedelmeskedett a büszkesége felett és kivette a gitárt. Szó nélkül bámulta, nekem meg fogalmam sem volt, hogy ez mit jelenthet.

- Megbocsátasz?- néztem rá félénken, mire ő úgy nézett rám, mint aki teljesen elfelejtette, hogy ott állok mellette.

- Meg- mosolygott szélesen, miközben csillogó szemekkel forgatta kezei között a hangszert. –És sajnálom, hogy úgy kiakadtam, én csak…

- Teljesen megérdemeltem!- jelentettem ki gyorsan, mielőtt az egész beszélgetés átmenne egy szappanopera nyálas eszmecseréjébe.

- És köszönöm a gitárt! Fantasztikus!- ölelt meg.

Az illata megcsapott és hirtelen úgy éreztem, hogy képtelen vagyok elengedni. Mert csak addig nyugodt minden még a karjait magam körül érezhetem. Végül komoly fizikai erőfeszítés árán elengedtem, majd megfordultam és az ajtóhoz léptem.

- Nem maradsz?- nézett rám Niall.

- Itt van… Itt van Peeta- nyögtem ki zavartan és ma már sokadszorra elvörösödtem.

Niall csak bólintott, mire én megfordultam és remegve kinyitottam az ajtót. Adrienne, szedd össze magadat!

De ahogy kinyitottam az ajtót, újabb problémával találtam magam szemben. Ugyanis Peeta kiegészült még egy emberrel. Zayn.

- Hali!- léptem oda hozzájuk.

A testtartásuk mindent elárult. Zayn összefonta a mellkasa előtt a karjait és nem túl barátságos pillantásokat küldött a fiú felé, míg Peeta lazán, a zsebébe tett kezekkel álldogált és látszólag jól mulatott a helyzeten.

- Szóval… akkor hogy is van ez a börtön dolog?- nézett Zayn Peetára, mire én ösztönösen elnevettem magamat. Merthogy azt hittem viccel. Mármint… Ki gondolná azt, hogy komolyan kérdezi?

- Adie, ez nem vicces! Mi van, ha egy sorozatgyilkossal vagy pedofillal kezdtél járni? Honnan tudod, hogy büntetlen előéletű?

- Zayn, állj le, jó? Peeta nem sorozatgyilkos és szerintem pedofilnak sem pedofil…- morogtam. –Nem megyünk be?

A válaszukat meg sem várva fordultam meg és mentem vissza a házba.

- Na, hol hagytad Hambit?- kérdezte Niall miközben csatlakozott a kanapén döglődő társasághoz.

Szúrós szemmel meredtem rá, majd miután rájöttem, hogy ezzel semmit nem érek, kifújtam a levegőt és legyintve válaszoltam, hogy mindjárt jön.

- Elkapta Zayn?- kérdezte vigyorogva Louis.

- Néha komolyan azt hiszi, hogy ő az apám! Az agyamra tud menni…- dühöngtem, miközben ledobtam magamat a kanapéra én is.

- Csak félt!- mondta kedvesen Liam, mire halványan elmosolyodtam.

Mert akármennyire idegesített, hogy Zayn ennyit foglalkozik az üggyel, azért legbelül nagyon is jól esett. Mert valaki újra törődött velem. Miután elvesztettem a családomat a legnagyobb problémám azt volt, hogy senkim sem maradt. Hogy úgy éreztem már senkinek nem vagyok fontos. És most, hogy Zayn újra itt van velem, mindennél boldogabb voltam. És ezt csakis neki köszönhetem.

A gondolkozásból akkor zökkentem ki, mikor már Peeta és Zayn is a nappaliban üldögélt. Peeta nagyon jól kijött a fiúkkal, és még Niall is megemberelte magát és nem hívta semmilyen fura kajának (kinéztem volna belőle, hogy megkérdezi, hogy: Hé, sült csirke, honnan ismered Adie-t?).

- Adie, beszélhetek veled?- kérdezte Zayn, mire bólintottam és követtem az udvarra.

Egy ideg csendben ballagtunk egymás mellett, majd Zayn hirtelen megtörte a csendet.

- Sajnálom, hogy így nekiestem Peetának, rendes srác…- motyogta alig érthetően.

- Semmi baj. Tudod…- mondjam ki? Vagy temessem mélyen magamba?- Jól esik, hogy törődnek velem.

Zayn megállt és erősen magához ölelt, én pedig a pulcsijába fúrtam az arcomat. Azt mondtam, hogy Niallt soha nem akarom elengedni? Zaynt nem is fogom.