Chapter 17: Just having fun with Him

Gyerekeeeeeek! Egész hamar hoztam, nem? :D (Na, jó ezzel még viccelni is rossz, szomorú a teljesítményem. No, meg az önbizalmam is. Siralmas vagyok. Pont.) De, itt a rész, szóval jóolvasást! xx

- Ébresztő!- üvöltött valaki a fülembe, mire én úgy pattantam ki az ágyamból, mintha ágyúból lőttek volna ki.

- Mi a franc történt, Zayn?- kérdeztem még mindig kapkodva a levegőt, mire ő csak féloldalasan elmosolyodott és megvonta a vállát.

- Gondoltam meghívlak reggelizni. És hát ahhoz fel kellett valahogy ébresztenelek…- vigyorgott.

Összeszűkített szemekkel meredtem rá, majd legyintettem egyet és a gardróbom felé fordultam, hogy valami normális göncöt keressek.

- Nem is vagy rám mérges?- kérdezte a fiú, miközben felállt az ágyamról, ahol eddig teljesen nyugodtan üldögélt és az ajtófélfának dőlve nézte az ügyködésemet.

- Éhes vagyok, és mivel te gondoskodsz a kajámról, ezért nem lenne a legszerencsésebb, ha elkezdenék ordítozni veled- mondtam, mintha ez teljesen magától értetődő lenne.

Miközben folytattuk a beszélgetést én kiválasztottam egy Supermanes pulcsit meg egy fakó farmert, majd a szerzeményeimet ledobáltam az ágyra és kérdőn Zaynre bámultam.

- Ki mennél?- tettem fel a szerintem evidens kérdést, miután nem akarta elérteni a pillantásaimat.

- Nem te mondtad, hogy köztünk nem egyszerű barátság van?- kérdezte sunyin mosolyogva.

- Azt akarod, hogy kidobjalak a szobámból?- sóhajtottam fel.

- Jól van, megyek már!- mondta és kilépett a szobámból, majd már a csukott ajtó mögül visszakiabált. - Remélem még mindig olyan gyorsan készülsz el, mint régen! Éhen halok!

Vigyorogva megforgattam a szememet, majd felvettem a ruháimat, összekötöttem a hajamat és már lent is voltam a türelmetlenül várakozó Zaynnél.

Gyalog indultunk a belvárosba, miközben különböző témákról beszélgettünk. Jó volt újra csak ketten lenni. Zayn az egyetlen ember az életemben, akivel bármiről kötetlenül beszélgethetek, és most bőven van mit bepótolnunk. Észre sem vettem, hogy hol járunk, csak mikor Zayn megállított egy kis étterem előtt. Határozottan hangulatos helynek tűnt, az ablakokon rengeteg fény áradt be, amitől az egész nagyon barátságossá vált. Egy kétszemélyes asztalnál foglaltunk helyet és kezünkben az étlapokkal a rendelésről kezdtünk beszélgetni.

- Mit hozhatok?- lépett oda hozzánk a pincér hirtelen.

- Én egy amerikai palacsintát szeretnék és egy forró, mézes-citromos mentateát!- mondtam, majd becsuktam az étlapot.

Zayn is leadta a rendelést, majd mikor kihozták az ételeket, mint két éhező, úgy vetettük rá magunkat.

- Kapok a palacsintádból?- nézett rám kiskutya-szemekkel Zayn.

- Ezt a nézést inkább a barátnődnek tartogasd!- szóltam rá és reméltem, hogy abbahagyja, de nem is Zaynről beszélnénk, ha így lett volna.

- Na, nesze!- adtam neki oda a tányéromat, mire ő kicserélte azt a sajátjával. Ami természetesen akkora már üres volt.

Miután fizettünk (Zayn persze nem engedte, hogy a sajátomat kifizessem), kiléptünk az étteremből, de egy eddig fel sem tűnő problémával kellett szembe néznünk. Ugyanis zuhogott az eső.

- Úristen a hajam!- kiáltott fel Zayn és ijedten az említett részéhez kapta a kezét, mire én úgy elkezdtem röhögni, hogy a végén már a vizes földön üldögéltem és a szememet törölgettem.

- Te kiröhögtél?- nézett rám vészjóslóan Zayn, aki a víztől letapadt hajával erősen hajazott egy ázott kutyára.

- Én? Soha!- néztem rá és megpróbáltam komoly arcot vágni, de nem nagyon sikerült.

- Tudod mi jutott eszembe?- csillant fel a szemem hirtelen.

- Mi?- nézett rám vészjóslóan Zayn.

Nem válaszoltam neki, csak lekaptam a lábamról a cipőmet és a zoknimat és elkezdtem mezítláb táncolni meg futkosni az esőben. Zayn egy pár másodperc múlva csatlakozott hozzám. Végül egy parkban kötöttünk ki totál elázva.

- Átázott a telefonom!- jelentette ki kétségbeesetten Zayn.

- És az miért is probléma?- néztem rá kérdőn. Csak egy telefon, nem olyan nagy szám.

- Nem tudnak elérni- mondta és értetlenül meredt rám.

Na, ezzel is sokat megmagyarázott. Még mindig nem értettem.

- És?

- Adie, tudod, vannak kötelezettségeim. És nagyon nagy szükségem van a telefonomra!

És akkor leesett…

- Ja, igen. A sztárság- mondta keserű mosollyal az arcomon és elfordultam Zayntől, hogy a fákról ütemesen csordogáló eső vizet figyelhessem.

Hallottam, hogy felsóhajt mellettem, de továbbra is a vizet bámultam.

- Adie, figyelj rám! Ez egy olyan dolog, amit el kell fogadnod. Hozzám tartoznak a rajongóim, hogy néha le kell mondanom, majd programokat, mert a munka közbe szól. Csak kérlek, ezek miatt ne haragudj rám! Ne felejtsd el, hogy én ezt szeretem csinálni!- mondta, mire én hirtelen elszégyelltem magamat. Már megint azt hiszem, hogy én mindennél fontosabb vagyok.

- Megértettem. És ha ez az ára annak, hogy visszakaptam a legjobb barátomat, akkor elfogadom- mosolyogtam rá, mire megkönnyebbülten rám vigyorgott. –De még mindig úgy nézel ki, mint egy ázott kutya!

- Ázott kutya?- bámult rám megütközve. –Ázott kutya?- ismételte rendületlenül.

Én visszafojtott nevetéssel bólogattam, majd vártam, hogy mikor robban a bomba.

- Na, kapsz te ázott kutyát!- mondta és felkapott, majd a jéghideg vizű szökőkút elé lépett.

Mikor rájöttem, hogy mit akar csinálni, eszeveszett sikítozásba kezdtem és próbáltam kiszabadulni a karjaiból, de ő erősen fogott.

- Zayn, könyörgök! Október van és már így is totálisan eláztam!- könyörögtem és próbáltam bevetni a legaranyosabb nézésemet, de ő hajthatatlan volt.

Éreztem, hogy kissé megemel, majd vettem egy mély lélegzetet, behunytam a szememet és vártam, hogy megérezzem magam körül a vizet. De hiába vártam, nem történt semmi. Mikor már egy perce várakoztam csukott szemmel rájöttem, hogy még mindig Zayn karjaiban vagyok.

- Nem dobsz bele?- kérdeztem, mikor felpillantottam a fiúra.

- Megsajnáltalak, te szerencsétlen. Egyébkén tudod, hogy nagyon hangosan tudsz sikítozni?- kérdezte érdeklődve, miközben továbbra sem rakott le a földre, hanem elindult velem a park kijárata felé.

- Tudom- vigyorodtam el. –Nem szándékozol lerakni?

- Nem- vonta meg a vállát nemes egyszerűséggel.

Hát, ilyen napban is rég volt már részem. Én, Zayn karjaiban, totál elázva, arról beszélgetve, hogy vajon miért nem lehet sehol sem egy valamire való pöttyös, neonzöld csokornyakkendőt kapni egész Londonban. No comment.

*Egy nappal később*

A torkom elképesztően kapart, az orrom vörös volt a sok fújástól és akárhányszor kinyitottam a szememet a szobám összes bútora hirtelen meglódult előttem. A sokadik elhasznált zsepit dobtam a mellettem tornyosuló kupacra, majd belekortyoltam a tűzforró teába, amit Mandy az előbb hozott fel nekem. A lázcsillapító, amit egy órája vettem be, mintha nem is használt volna, két rétegnyi takaró alatt is majdnem megfagytam. Kopogást hallottam az ajtó felől, majd egy gyenge: Tessék!, után Peeta arca jelent meg előttem.

- Jobban vagy már?- kérdezte aggódva, miközben leült mellém az ágyra.

- Szerintem megint felment a lázam- nyöszörögtem, mire ő anyásodva a homlokomra tette a kezét.

- Tűzforró vagy- jelentette ki. –Mit csináltál, hogy ennyire beteg lettél?

Ha te azt tudnád… Minden valószínűség szerint, nem a legjobb betegségmegelőző megoldás, ha az ember október végén, egy szél pulcsiban órákig járkál cipő nélkül az esőben. De mielőtt válaszolhattam volna Peeta kérdésére, újabb kopogás hallatszott az ajtómon és egy nem várt személy lépett be a szobámba…