Chapter 2: A sign?

Úristen :O Bocsánat, bocsánat! Tudom, nagyon sok idő telt el, de itt a kövi rész! jóolvasást ♥ bori xoxo   

A szobám közepén álltam, körülöttem óriási kupacokban magasodtak a ruhák, könyvek, CD-k és még ki tudja milyen kacatok. A CD-lejátszómból Eric egyik albuma szólt. Akkor kezdjünk bele!
Háromszor hallgattam végig az egész CD-t mire a végére értem a pakolásnak. Fáradtan dobtam le magamat a fotelembe, majd álmodozva az ablak felé tekintettem. A zajos londoni utcák nyári fényárban úsztak.
Hirtelen ötlettől vezérelve a gardróbomhoz léptem. Felkaptam egy fekete rövidnadrágot és egy piros ujjatlant. A szőke hajamat csak kifésültem. Ahogy a tükörben vizslattam magamat, akaratlanul is végigsimítottam az egyetlen fekete tincsemen, ami látványosan elütött a szalmaszőke társaitól. Pontosan 1 éve festettem bele, hogy örökké magamon viseljem a gyászt, amin képtelen vagyok túllépni. Megráztam a fejemet, hogy tisztuljanak a gondolataim, majd felkaptam a hófehér tornacipőmet és kiléptem az utcára. A meleg szél azonnal belekapott a hajamba. Elindultam a Hyde Park irányába, ahol letelepedtem egy padra és néztem az előttem elhaladó embereket. Egy félóra múlva egy 5-6 körülbelül velem egykorú lányból álló csoporton akadt meg a szemem. Igazából fel sem tűntek volna, ha véletlenül nem látom meg az egyikőjük pólóját. Amin egy fej díszelgett. Zayn feje.
Tátott szájjal bámultam rá. Lehetetlen! Biztos csak a szemem káprázott...
De amikor megfordult, már komolyan kezdtem elhinni, hogy igaz. Ugyanis a pólója hátulján egy felirat volt olvasható: I ♥ Zayn Malik.
Na ne! Ez nem lehet igaz! Felpattantam a padról. Menjek oda a lányhoz? Vagy rohanjak haza? Végül bátortalan léptekkel az alacsony, barna hajú lányhoz léptem.
-Khmm...-köhintettem fel, mire mindannyian felém fordultak.
-Segíthetünk valamiben?-kérdezte kedvesen egy szeplős lány.
-Lehet, hogy most hülyének fogtok nézni, amiért előre is bocsi, de...Szóval megláttam a pólódat -mutattam a barnára- és... csak megszeretném kérdezni, hogy...hogy...-hülyébbnél hülyébb ötleteim voltak, hogy hogyan fejezhetném be a mondatomat.
-Hogy honnan vettem?-próbált segíteni.
Megráztam a fejem.
-Hogy honnan ismered Zaynt -fejeztem be végül ügyetlenül a félbehagyott kérdésemet.
Na bevallom nem erre a reakcióra számítottam. Ugyanis, ahogy az utolsó szó is elhagyta a számat, az összes lány hangos nevetésben tört ki.
-Te...tényleg...nem tudod?-nyögte ki még mindig vihogva az egyikük.
Zavarodott arccal megráztam a fejem.
-One Direction, írd be a Google-be...ugye a Google-t ismered?
-Persze-miért ne ismerném?
-Hát...akkor szia!-intettek felém, majd kikerültek és ott hagytak.
One Direction? Mi köze van Zaynnek a One Directionhoz?
Hazarohantam és bevetettem magam a laptopom elé. A keresőbe bepötyögtem a nevet, és rákattintottam az első linkre...
-Baszki!-csúszott ki a számon az első dolog, ami eszembe jutott.
Na, ne! Ez nem lehet igaz!
További egy órát töltöttem el azzal, hogy cikkeket olvastam és videókat néztem, de képtelen voltam felfogni a dolgokat. Igen, tudom, hogy egy évvel ezelőtt mindent megtettem azért, hogy Zaynt kizárjam az életemből. De hogy ilyen mértékben sikerült azt soha sem sejtettem. Hisz világhírű lett! Sztár!
Éppen egy pletykaoldalt böngésztem, mikor megakadt a tekintetem egy dátumon. A holnapi dátumon. Dedikálás Londonban? Ez talán egy jel lenne?
Lefirkantottam a címet, de aztán áthúztam. Nem megyek el! Aztán megint leírtam. Vagy talán mégis?
Milyen lenne újra látni? Mit érezne ő? És mit éreznék én? Hogy nézhet ki? Még mindig ugyanolyan kiskutya szemei vannak? Meg mindig van egy rosszfiús mosolya?
Félre ne értsetek. Soha nem voltam belé szerelmes. Soha. De az a mosoly és az a szempár mindig megnyugtatott.
"10 évvel ezelőtt:
-Fussunk versenyt az erdőig!-pattant fel Zayn.
Lelkesen bólogattam, majd elkezdtünk rohanni. A két copfba fogott hajam szinte úszott mellettem a levegőben. Felnevettem, ahogy megláttam, hogy Zayn jó 5 méterrel mögöttem járt.
Bamm! A lábam beleakadt egy kiálló gyökérbe és én hangos puffanás a földre zuhantam.
-Adie!-fékezett le mellettem Zayn. -Jól vagy?
-A lá-á-ábam-szipogtam.

‎-Na sírj! Haza viszlek, Ay!-nyugtatgatott ijedten.
-Zee nem tudok járni!-hüppögtem.
-Gyere!-kapott fel az ölébe.
-Te vagy a legjobb, Zee!-motyogtam és egy puszit nyomtam az arcára.
8 évvel később:
Az iskolai folyosó kongott az ürességtől, minden diák és tanár még az osztálytermekben tartózkodott. Leültem a szekrényem tövébe és a fejemet a felhúzott lábamra hajtva próbáltam rendezni a gondolataimat.
-Ay!-guggolt le mellettem valaki, és aggodalmasan megrázta a vállamat.
A könnyeimen keresztül, homályosan láttam Zayn arcát, amiből sütött a féltés.
-Szakított velem!-suttogtam megtörten.
Zayn halkan kifújta a levegőt, majd leült mellém és megfogta a kezemet.
-Én itt vagyok neked!-suttogta.
Halvány mosolyt küldtem felé. A fejemet a vállára dőltöttem és bámultam ki a fejemből.
-Neked nem kémiaórán kellenne lenned?-szólaltam meg egy jó 5 perc hallgatás után.
-Neked nagyobb szükséged van rám, mint a hidrogénnek!-mosolygott.
Jelen:
Muszáj találkoznom vele! Holnap elmegyek arra a dedikálásra!
Ezzel a szilárd elhatározással tettem le a fejem a párnámra és úgy, ahogy voltam, elaludtam.