Ali kissé megilletődve ült előttem és lesütött szemmel kevergette a kávéját. Látszott, hogy zavarban van, de 2 perc múlva letette a pálcikáját és rám nézett.
-Mondták már, hogy nagyon aranyos lány vagy?- pislogott rám a barna szemeivel.
Halkan felnevettem.
-Nem… de köszönöm. Elmondod, hogy mi a baj?
-Biztos, hogy érdekel?
-El akarod mondani?- néztem mélyen a szemébe.
-Nyertél…- dőlt hátra a bőr borítású székben és felhúzta az egyik lábát. – Szóval… hogy kezdjem?
-Mesélj magadról!
Egy picit ráncolta a homlokát, majd kisöpört egy zavaró hajszálat az arcából és belekezdett:
-Ali Hastings vagyok, 18 éves, Londonban élek. 3 hónappal ezelőttig az életem teljesen átlagos volt. Volt néhány jó barátom, egy édes kutyám, Rocky és egy normális családom. Aztán egy napon minden megváltozott…-mesélte egyre lelkesebben.
-Eddig nagyon hasonlít az életünk…- kotyogtam közbe. – Folytasd!
- Három hónappal ezelőtt találkoztam valakivel… nevezzük X-nek, oké? Nem szeretném, ha kitudódna ez az egész…- sütötte le a szemét.
- Nyugi tőlem senki nem tud meg semmit! Szóval egy fiúról van szó?
- Igen. Minden szép volt, nekem tetszett Ő, én pedig tetszettem neki. Csak nem volt túl egyszerű az egész, merthogy… A lényeg, hogy máig is titokban tartjuk az egészet, csak ő meg én tudunk róla és… nekem kezd kicsit sok lenni az egész… és… hát úgy nagyjából ennyi- motyogta.
- Csak egy icipicit volt zavaros az egész, nyugi!- nevettem rá, mire ő is elmosolyodott. – Lehet, hogy hülye kérdés, de miért nem beszéled ezt meg vele?
- Hát, mert… félek, hogy azt hiszi, hogy csak azért vagyok vele, mert… szóval valami miatt, és nem akarom, hogy ezt higgye!- szomorodott el megint az arca. – Mesélj te magadról!- terelte a témát.
Ez az egész csak nekem nagyon zavaros? Na, mindegy, ami nem megy, azt ne erőltessük.
- Öhm… oké, de zárásként csak annyit, hogy ha engem kérdezel, akkor megbeszéled vele. De ez a te döntésed!
Aprót bólintott, hogy megértette a tanácsom, de nem kívánja kommentálni.
-Tehát én…- kezdtem bele. – Adie Phillip vagyok, szintén 18 éves és tegnap költöztem Londonba. Egészen eddig Bradforban éltem, ahol…
-Zayn Malik lakik!- kiáltott fel.
Ez nem lehet igaz! Azt hittem ez a lány más…
-Látom, mindenkinek csak ő számít…- morogtam alig hallhatóan.
Látszólag zavarba jött, de nem nagyon tudott meghatni.
-Ne haragudj, egyáltalán nem így gondoltam!- mentegetőzött.
-Semmi baj, de azt hiszem én most megyek, remélem segítettem!- küldtem felé egy kényszeredett mosoly és felálltam az asztaltól.
Ő is felpattant és elém állt.
-Ne menj el, tényleg nem úgy gondoltam! El tudom képzelni, hogy milyen idegesítő lehet, hogy ha csak kiejted a Bradford szót, mindenki hirtelen érdeklődni kezd irántad! De én még csak rajongó sem vagyok, hidd el!- fogta meg a karomat, hogy ne mehessek el.
Tényleg nem olyan lánynak néz ki. Huhh…
-Jól van…- ültem vissza, mire Alison egy kicsit megkönnyebbült. – Hol jártam?
- Hogy Bradfordban éltél.
- Biztos, hogy nem vagy rajongó?- kérdeztem, mire megrázta a fejét. – Akkor elmondok neked valamit, de kérlek, ne mondd el senkinek!- bólintott. - Amíg Bradfordban éltem Zayn volt a legeslegjobb barátom.
Ali tátott szájjal meredt rám.
-Ali?- ráztam meg a kezemet az arca előtt.
-Bocs, csak egy picit megdöbbentem, de folytasd!
-A legjobb barátok voltunk, mindig ott voltunk egymásnak. Aztán jött az X-factor. Ne érts félre, elképesztően örültem neki, hogy bejutott és hogy sikeres, tényleg nagyon büszke voltam. De nem sokkal a válogató után történt valami. A szüleim az öcsémet hozták haza az egyik barátjától, mikor balesetet szenvedtek. A nagynénémhez kerültem és nem szépítem, Zaynnel úgy összevesztem, hogy azóta sem beszéltem vele. Teljesen elzártam magamat a külvilágtól. Máig nem tudtam feldolgozni az eseményeket, mert mindenkit elzavartam…
Ali átült mellém és szorosan magához ölelt. Nagyon jól esett. Ítéljetek el, hogy mindössze 2 órája ismertem. De ezekről a dolgokról soha senkivel nem beszéltem. Csak magamba fojtottam és vártam, hogy a dolgok maguktól megoldódjanak.
- Sajnálom, Adie!- motyogta a fülembe.
Pár percig csak ültünk ott, a gondolatainkba mélyedve, majd megszólalt Ali telefonja.
-Szia!- szólt bele halkan.
Kérdőn a telefonra mutattam és azt tátogtam: Ő az? De Ali nem értette. Még egyszer eltátogtam neki, csak lassabban. Megint csak megrázta a fejét. Erre már felnevettem és ő is csatlakozott hozzám. Nem tudod kivel beszélt, de hogy hülyének nézett minket, az biztos.
-Ő volt az?- kérdeztem meg hangosan, mikor letette a telefont.
-Ezt kérdezted az előbb is?- vigyorgott. - Egyébként igen, ő volt az.
-Ééés…?
-Most mennem kell-mosolygott rám kissé elpirulva. – Megadod a telefonszámod?
Számot cseréltük, majd Ali boldogan felpattant. Még intett egyet, aztán kilépett a zuhogó esőbe. Az ajtó előtt egy fiú várta. Sapkát és kapucnit viselt, így nem láttam az arcát. Ali a nyakába ugrott, én pedig mosolyogva néztem őket.
Ha tudtam volna, hogy ki Ali, akkor is leültem volna vele beszélgetni? Beengedtem volna akkor is az életemben, ha tudom, hogy kiről beszél? Lehet, hogy nem. De jó döntés volt. Mert azon a napon megismertem az egyik legjobb barátomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése